Vidék

Prioritás a középületek felújítása

2018.09.28 - 14:09

Az elkövetkező periódusban a középületek felújítására fektetnék a hangsúlyt Kolcs községben, a polgármesteri hivatal új épülete hamarosan elkészül, de az iskolák, óvodák és egyéb középületek felújítását is napirendre veszi a helyi tanács a jövőben.

Kolcs községben az elmúlt években igyekezett folyamatosan fejleszteni az önkormányzat, annak érdekében, hogy még élhetőbb körülményeket biztosíthasson a község hat településén élő, nagyjából 4100 lakos számára.

Domokos Sándor polgármester szerkesztőségünknek elmondta, hogy nem egyszerű feladat a községhez tartozó minden településen egyformán teljesíteni, hiszen összesen 42 kilométernyi utcát kell közművesíteni. Mindenütt szeretnék biztosítani az ivóvíz-, a szennyvíz- és a földgázhálózatra való csatlakozás lehetőségét. Ezt többé-kevésbé sikerült is megvalósítani az elmúlt évek folyamán, de még természetesen messze nem végzett a feladattal az önkormányzat.

„Iparkodtunk kihasználni a különböző finanszírozási lehetőségeket, számos dokumentációt és tervet készítettünk el, az eddigi megvalósításaink, eredményeink láthatóak” — fogalmazott a polgármester. Ami az ivóvizet illeti, már csak Szamoslippón maradt két utca, ahol még nem épült ki a hálózat, de a tervek szerint ez még idén elkészül. „Az Apaservvel együttműködve szeretnénk év végéig ott is befejezni az ivóvízhálózat kiépítését, a község munkagépei kivájják a szolgáltató által biztosított csövek helyét, az Apaserv emberei pedig elvégzik a további munkálatokat, bekötéseket” — magyarázta Domokos.

Egyébként 2013 óta, amióta elkezdődött az ivóvízhálózat kiépítése, már az 1200-at is meghaladta a bekötések száma, szinte minden háztartásban, illetve az köz- és tanintézményekben vezetékes vizet használnak a községben. A polgármester a közművesítés kapcsán elmondta, hogy sajnos a szennyvízhálózat kiépítése már nem haladt ilyen jó ütemben, a hat falu közül csak Szamoslippón és Szamoskrassón van kiépítve a hálózat.

„Nagy örömünkre szolgál viszont, hogy az Ivóvíz és Szennyvíz Közösségközi Fejlesztési Társulás (Adi Apă) hétfői gyűlésén kiderült: nagy esély van rá, hogy uniós finanszírozásból a közeljövőben 200 millió euróra számíthat Szatmár megye, amelyből Kolcs község 5 millió euróban részesül. Ha ez megvalósul, a rendelkezésre álló összeg teljes mértékben fedezni fogja a község szennyvízhálózat-kiépítési költségeit” — újságolta bizakodóan a polgármester, aki azt is hozzátette, hogy a társulás vezetői nagy esélyt látnak a pályázat sikerére.

Ami a földgázhálózat bővítését illet, itt is jó hírrel szolgált a község vezetője: mivel a gázhálózat-építést szabályozó törvénykezés nemrégiben megváltozott, már nemcsak a szolgáltató, de az önkormányzatok is hozzájárulhatnak egy adott településen a gázvezetékrendszer kiépítéséhez.

A földgázhálózatot már 2008-ban kiépítették Nagykolcson és Szamoskrassón, viszont a szolgáltató azon a véleményen volt, hogy hosszú távon nem lesz kifizetődő a saját költségen a teljes községre való terjeszkedés, a törvény értelmében viszont a polgármesteri hivatal nem támogathatta ezidáig az ilyen jellegű beruházásokat. Ez viszont változott, így az önkormányzat támogathatja a kivitelezést.

A polgármester szerint leghamarabb Kiskolcson készül el a hálózat, várhatóan tavasszal kezdődik el a munka, a hivatal pedig 300 000 lejjel fogja támogatni a beruházást.

A közműszolgáltatások mellett az utak állapotáról is szólt Domokos, aki elmondta, hogy az évek során igyekeztek a község utcáinak aszfaltozásával is haladni, sokszor önerőből, viszont megpróbálták kihasználni a pályázati lehetőségeket is. A legutóbbi, egy 8,2 kilométeres szakasz aszfaltozásáról szóló pályázatuk nem kapott támogatást.

„Mintha az előző években jobban sikerültek volna a pályázatok, ahogy leadtuk, szinte mindet sikerült meg is nyerni, most viszont valahogy a vonal alatt maradtuk. Olyan a pontozási rendszer, hogy bár a legtöbbször elfogadták, de nem támogatták ezeket a pályázatokat. Néhány évvel ezelőtt a mezőgazdasági utakkal is így jártunk, 3 tized választott el bennünket attól, hogy finanszírozást kapjunk, most önerőből fogjuk elvégezni ezeket a munkálatokat” — magyarázta Domokos.

De nem csak az utakkal kapcsolatban tapasztalt negatívumokat az utóbbi évek során a község, a Vidékfejlesztési Ügynökséghez (AFIR) öt pályázatot is benyújtott, viszont ezek közül csak a szamoskrassói kultúrotthon építésére kapott finanszírozást. Ez esetben egyetlen cég jelentkezett, de az is hibás dokumentációt készített, azóta pedig áll a beruházás.

 

Épül a hivatal új épülete

 

A községben zajló legnagyobb beruházás jelenleg a polgármesteri hivatal új épületének elkészítése. Az új ingatlant október végére fejezné be a kivitelező, a polgármester reményei szerint még az év vége előtt átköltöztetnék a hivatalt.

„A régi épületet illett volna felújítani, viszont akkor nem lett volna hol működtetni a polgármesteri hivatalt, ezért közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy építünk egy újat. Lesz benne egy tágas házasságkötő terem, levéltár és további irodák, s az önkormányzat miden munkaegysége saját részleget kap” — számolt be az épülettel kapcsolatos részletekről Domokos, aki azt is elmondta, hogy a jövőben természetesen a régi épületet is felújítják.

Az új hivatali épület mellett további középületek felújítását szeretné a jövőben megvalósítani a kolcsi önkormányzat. A szamoskrassói Bem József Általános Iskola, valamint a nagykolcsi V–VIII. Osztályos Általános Iskola felújítására és bővítésére júliusban adott le egy pályázatot a községvezetés, összesen 9,32 millió lej értékben. Amennyiben a projekt pozitív elbírálásban részesül, a polgármesteri hivatalnak 2% önrésszel, azaz 186 ezer lejjel kell beszállnia a két iskola igen nagy volumenű felújításába. Domokos Sándor szerint érdemes bízni ebben a pályázatban, hiszen a Regionális Fejlesztési Alap, ahonnan a támogatást remélik, előnyben részesíti a tanintézmények fejlesztésére vonatkozó pályázatokat, ezért bíznak a kedvező elbírálásban. Mindkét iskola számára tornaterem épülne, modern felszerelésekkel bővülne, és gyakorlatilag teljesen felújítanák a tanintézményeket, még jobb körülményeket biztosítva a diákoknak.

 

Bajnai Botond