Tekinettel arra, hogy Halmitól mindössze negyven kilométerre, Ukrajnában afrikaisertéspestis-járvány van, Radu Bud kormánymegbízott tegnap egyeztetésre hívta a témában érintett intézmények vezetőit, hogy a szükséges intézkedések bevezetéséről közösen állapodjanak meg — áll a prefektusi hivatal lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A szakmai megbeszélésen jelenlévők kielemezték, hogy milyen módon lehet védekezni a román határ közelében kimutatott afrikai pestis elterjedése ellen. A fertőzést vaddisznókon észlelték, és mivel azok mozgástere nincs korlátozva, könnyen átterjedhet háziállatokra, amennyiben azok nincsenek zárt környezetben (farmokon vagy istállókban) tartva. A találkozón dr. Dumitru Pintea, a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője ismertette az afrikai sertéspestis tüneteit és azt, hogy a járvány mekkora veszélyt jelent a sertéságazatnak. A prefektúra és az állatorvosi kamara értesítette a megye valamennyi polgármesteri hivatalát, az állatfarmok működtetőit, a vadászegyesületeket, hogy különös figyelemmel ellenőrizzék a feldolgozásra szánt állatokat, illetve tegyenek meg mindent a járvány átterjedésének megakadályozása érdekében. A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal, a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség és a Területi Határrendészeti Felügyelőség közös munkacsoportjai ellenőrzéseket végeznek a megye minden területén, hogy kiszűrjék az illegális élő állatok/hústermékek szállítását. Radu Bud prefektus ugyanakkor találkozóra hívja majd a vámhivatalok képviselőit, hogy ismételten felhívja a figyelmüket arra, tegyenek meg mindent a halmi vámnál a fertőzött hús vagy hústermékek behozatalának megakadályozása érdekében. Továbbra is érvényben marad az az intézkedés, hogy nem szabad sertéseket árulni állatvásárokban és nagy figyelmet kell szentelni az állatok szabályszerű szállításának. A kormánybiztos felhívást intézett az állattartók (állatfarmok és kisgazdák) felé, hogy tartsák be a szabályokat és az utasításokat, az állatokat tartsák bezárva, és csak engedéllyel szállítsák azokat a helyi önkormányzatok szakértőinek a jóváhagyásával.