November 28. és december 1. között a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanárai és a tanulmányaikban, illetve a nemzetközi versenyeken kiválóan teljesítő diákok négynapos kiránduláson vehettek részt, melynek úti célja a gyönyörű Prága volt.

Szombaton hajnali negyed hatkor gyülekeztünk iskolánk előtt, kissé álmosan, de annál nagyobb izgalommal: felnőttek és gyerekek egyaránt vártuk az indulást, nagy reményeket fűzve az elkövetkezendő napokhoz. A magyar-román határon túljutva, egy-egy, pár perces pihenőt leszámítva, meg sem álltunk Pozsonyig. Itt egy idegenvezető segítségével megismerkedtünk a várossal és képet kaptunk Pozsony történelméről, mindezt egy körülbelül háromórás sétával egybekötve. Megtekinthettük a híres pozsonyi várat és a parlamentet, körbejártunk az óvárosban, útba ejtettük többek között a Szent Márton dómot és az elragadó Prímáspalotát is. A városnézés kellemesen megmozgatott mindenkit, a csoport fázva, de megannyi új ismerettel, élménnyel és fényképpel szállt vissza a buszba, hogy folytathassa útját Prága felé.

Késő este rajzolódott ki előttünk a város ünnepi fényeivel. A szállás elfoglalása után indultunk is a közeli, hangulatos kis étterembe, ahol háromfogásos vacsora várt minket. Lehetőségünk nyílt megkóstolni a cseh konyha remekeit, például a knédlit, de a kiszolgálás is első osztályú volt.

Vasárnap a svédasztalos reggeli után a Vencel téren át az óváros felé vettük az irányt, melyet végig idegenvezetőnk rózsaszín esernyője mutatott. Utunk során szemügyre vettünk számos, rendkívüli történelmi vagy művészeti jelentőséggel bíró nevezetességet, a teljesség igénye nélkül: a Tyn-templomot, a Szent Miklós-templomot, a Károly-hidat, a Lőportornyot, a Betlehem-kápolnát és az örök találkozási helyünkként kijelölt Orlojt. Ám nem csak ezek a kétségkívül egyedi látnivalók voltak ránk nagy hatással. Egy-egy macskaköves, kanyargós, egyszerű utcácskán végigsétálni is igazán hangulatos volt. Az Óvárosháza megtekintéséhez két csoportra kellett oszlanunk, és egy óra különbséggel nyertünk belépést az épületbe. Amíg az egyik csoport bent volt, a másiknak szabadidő állt rendelkezésére, melyet mindenki kedve szerint töltött el. A legnagyobb népszerűségnek természetesen a karácsonyi vásár örvendett.

Forralt bor, puncs, fahéj és mézeskalács illat lengte be a teret, a forgatag mindenkit magával ragadott, a hatalmas karácsonyfa és az alkalomhoz illő, élő zene mindenkiben ünnepi hangulatot keltett. Az árusok lelkesen kínálták kézműves termékeiket, díszeket, szuveníreket és különböző finomságokat, így mindannyian, otthon maradt szeretteinkre gondolva, kiválaszthattuk a megfelelő ajándékot nekik, vagy egyszerűen csak élvezhettük a sodródást. Néhányan igazán szerencsésnek érezhettük magunkat, hiszen egy tanárunk, aki már előzőleg járt Prágában, egy olyan, viszonylag eldugott templomocskába vezetett, melyhez foghatót addig sosem láttunk. A pár perc csöndes áhítat és a lélegzetelállító látvány által feltöltődve mentünk tovább, a megbeszélt időben pedig végigvezettek minket az Óvárosháza termein. Miután mindkét csoport megcsodálhatta azokat, újabb szabadidő következett, ki-ki beülhetett valahova elfogyasztani egy cseh ebédet, vagy tovább nézelődhetett a vásárban.

„Halihó!” — hangzott fel a kirándulás jeligéjévé vált szócska, mire rögtön tudtuk, hogy indulni kell, ezúttal a zsidónegyed felé. Ahogy minden eddigi állomásunkon, az idegenvezető hölgy itt is ismertette a helyhez kapcsolódó történelmi hátteret, ezekhez a rövid tájékoztatókhoz rendszerint tartozott egy régi legenda, esetleg tréfás megjegyzés, anekdota, így minden alkalommal élénken figyeltünk az elhangzottakra. A zsidónegyeden végighaladva elértünk a kirándulás fénypontjához, a sétahajókázáshoz. Az üdvözlőitalos beszállás után elkölthettünk egy nagyon finom vacsorát, miközben a hajó elringatott minket a Moldva folyón. Ekkorra már leszállt az este és kigyúltak a fények, tökéletes alkalmat adva arra, hogy a városok királynőjét egy másik oldaláról is megismerjük. A fedélzetről nagyszerű kilátás nyílt Prága legszebb épületeire, ez volt az a pillanat, amikor nem kellett sem megszólalnunk, sem egymásra néznünk, mindenki egyszerre érezte, hogy ilyen élmény az életben ritkán adatik. A partraszállás után visszatértünk a szállásra, hogy kipihenjük az eseménydús napot.

Hétfőn a busz a Hradzsinhoz vitt bennünket, hogy a Vár területén kalandozzunk. Először az őrség gyakorlatozását tekinthettük meg, majd a második várudvarban a Mátyás kapun megkerestük a magyar címert. A harmadik várudvarban a Szent Vitus-székesegyház kápráztatott el hatalmas méreteivel és gótikus misztikumával. Itt található a régi királyi palota is, melyet belülről is megcsodáltunk. Az Arany utcácskán az apró, színes házikókba kukkanthattunk be, melyekben a legenda szerint II. Rudolf aranycsinálói laktak. Később végigsétáltunk a Kisoldalon, majd a Károly hídon keresztül visszatértünk az Óvárosba ebédelni, vagy csak még egyszer, utoljára körbenézni a vásárban. Délután négykor következett a várva várt Staropramen sörgyári látogatás. A világhírű cseh sör készítésének alapjait követtük nyomon interaktív bemutató segítségével, majd utunk végén (persze csak a felnőtteket) kóstolóval vártak. Megvacsoráztunk, s nem maradt más hátra, mint becsomagolni a másnapi hazaútra.

Kedd reggel, miután mindenki sikeresen leadta a szobák kulcsait, sajnos búcsút kellett intenünk Prágának. Megfogadtuk azonban, hogy egyszer még visszajövünk, az arany várossal egy hétvége alatt nem tudtunk betelni. Kirándulásunk utolsó pontját a Kutna Hora-i Csontkápolna képviselte. Egy olyan helyiségben járni, ahol a csillár csupa csontból készült, a sarkokban koponya-piramisok állnak, sőt, a címer is emberi csontokból áll össze, hátborzongató és kísérteties, de egyben ámulatba ejtő élmény volt.

Mivel idegenvezetőnk Budapestig még velünk utazott, lehetőséget kaptunk belekóstolni a cseh irodalomba és költészetbe is, ő többek között Kafka, Hrabal, Hašek és Kundera életéről mesélt nekünk. A pesti ebéddel véget is ért programunk, már csak a hazaút volt hátra, éjjel kimerülten, és mégis feltöltődve érkeztünk Szatmárra.

A cseh város bűvöletéből nehezünkre esett visszacsöppenni a mindennapokba. A négy nap fantasztikusan telt, s ezt, úgy gondolom, mindnyájunk nevében kijelenthetem, hiszen töménytelen mennyiségű emlékkel, mesélni valóval, tapasztalattal gazdagodtunk.

Bede Zsófi, XI. D osztályos tanuló