Sport

Pozitív mérleggel zártak

2015.08.25 - 05:39

A szombati idényrajtig a Szatmárnémeti FC Olimpia csapatában már csak kisebb „simításokra” maradt idő. A felkészülési meccsek mérlegét tekintve Csik Tibinek lehet oka a bizakodásra.

 

Ezen a hétvégén megkezdődnek a labdarúgó másodosztály küzdelmei, és ez már sorozatban a harmadik idény, hogy a Szatmárnémeti FC Olimpia is ott van a mezőnyben.

A nyári felkészülés viszontagságos kezdése után, úgy tűnik, normalizálódik a helyzet, habár ezt az állapotot csak „gatyaszorítással” sikerült elérni. Csik Tibor vezetőedző azonban úgy véli, hogy a jelenlegi kerettel is képes majd helyt állni a szatmári alakulat. A felkészülési időszak igen hosszúra sikeredett, nyolc hét állt a legénység rendelkezésére, hogy csapattá kovácsolódjon. A szakvezető szerint ez sikerült, de még maradtak kisebb hiányosságok a játékban és a keretben is. Ez utóbbit, úgy tűnik, már nem tudják orvosolni, viszont a játék minőségének javítására még rendelkezésre áll legalább három nap.

A hosszú felkészülési időszak alatt a játékkapcsolatok javítását szolgálta az a 14 barátságos mérkőzés, amelyet az Olimpia játszott. Mint arról beszámoltunk, 6 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség a mérleg, 34–20-as gólkülönbséggel. Mindegyik játéknak megvolt a maga fontossága, és mindenképpen figyelemre méltó, hogy az FC Olimpia augusztusban hat meccsből csak egyet vesztett el, a harmadosztályos Fugyivásárhelyi FC otthonában. További három erős ellenféllel ikszelt: 0–0 a Nagybányai FCM-vel (Liga 2) és a Nagyváradi Luceafărullal (Liga 3), majd 1–1 a Máramarosszigeti VSK-val (Liga 3). Az Érmihályfalvi Unireát (Liga 4) és a Zilahi FC-t (Liga 3) simán verte 5–0-ra és 3–0-ra a szatmári legénység, viszont ezek a meccsek kevésbé lehetnek mérvadóak.

Annak ellenére, hogy ezen a hat mérkőzésen csupán két gólt kapott az Olimpia, Csik Tibi úgy véli, hogy a hátvédsorral még sok munkája van, egyelőre itt nagyon sebezhető a csapat. Igaza lehet a szakvezetőnek, ugyanis az ellenfél játékosai könnyen helyzetbe hozták magukat, és több esetben a kapus, többnyire az újonc Băican bravúrjai mentették az Olimpiát egy-egy kapott góltól.

Mint ismeretes, az FC Olimpia szombaton Resicabányán játszik az idénynyitó fordulóban, szeptember 5-én pedig a Nagyváradi FC Bihor együttest fogadja a második bajnoki mérkőzésen. A Nagybánya – Olimpia ősrangadót november 7-én rendezik a máramarosi településen (12. forduló). A román szövetség egyébként közzétette hivatalos honlapján a bajnoki meccsek rendezésének az időpontjait is. Ebből kiderül, hogy az odavágó során két hétközi fordulót rendeznek: október 7-én a Kolozsvári U otthonában játszik az Olimpia (7. forduló), november 11-án pedig a Karánsebesi FC érkezik Szatmárra (13. forduló).