Szatmárnémeti

Pöttömavató a Kölcseyben

2013.10.23 - 10:52

Felavatták a Kölcsey Ferenc Főgimnázium legfiatalabb évfolyamának tagjait, az előkészítő osztályosokat.

Pöttömavatót tartottak október 22-én a Kölcseyben, melynek célja az iskola legfiatalabb diákjainak, az előkészítő osztályosoknak köszöntése és a közösségbe való beilleszkedésük segítése volt. A rendezvényre a tavalytól bevezetett Mentor program részeként került sor, melynek keretében a középiskolás korosztály diákjai egy-egy újonnan érkezett, pöttöm társuk mentoraivá válnak. Pártfogoltjukkal törődnek az iskolai év során, látogatják, segítik a kicsiket a hétköznapokban. Az avatót Pataki Enikő igazgató nyitotta meg, aki elmondta: igen népszerűnek és sikeresnek bizonyult a Mentor program a tavalyi évben, ezért úgy döntöttek, hogy folytatják. Arra kérte a nagyobb diákokat, hogy minél többet foglalkozzanak pártfogoltjaikkal, hisz a kicsiknek ez nagyon fontos, sőt, versengenek is egymással a tekintetben, hogy kit látogat például gyakrabban a mentora. Mint elmondta, ha csak szünetben néznek be pár percre a gondjaikra bízott előkészítő csoportosokhoz, az is nagyon sokat számít a kisebbeknek. Az iskola ebédlőjében az avatón színesceruza-tartókat készítettek az előkészítő csoportosok, a nagyokkal közösen elénekelték az iskola himnuszát, majd egy-egy oklevelet vehettek át mintegy jelképéül annak, hogy ők is kölcseysekké váltak.