Szatmárnémeti

Pótolják a hiányosságokat

2013.10.05 - 12:18

Szatmár megyében megközelítőleg 11 ezer megoldatlan földvisszaigénylési kérvény van, a kért területek nagysága eléri a 12 ezer hektárt, derül ki Cosmin Dorle tájékoztatásából.

 

Munkamegbeszélésre hívta október 4-én a kormánybiztos a területi-közigazgatási egységek 165/2013-as törvény alkalmazásáért felelős helyi bizottságainak elnökeit és titkárait, illetve a topográfusokat, akik az ingóságok és ingatlanok leltárba vételével vannak megbízva ennek a törvénynek az alapján. A kommunizmus idején jogtalanul elkobzott ingatlanok természetbeni vagy egyenértékű kárpótlásáról rendelkező 165/2013-as törvény értelmében minden közigazgatási egység szintjén bizottságot kellett létrehozni, amelynek tagjai leltárba kell vegyék az állami köz- vagy magántulajdonban, illetve önkormányzati tulajdonban lévő föld- és erdőterületeket, valamint azokat az ingatlanokat, amelyek kárpótlás tárgyát képezhetik. Cosmin Dorle, a prefektusi hivatal közigazgatási és jogi osztályának vezetője elmondta, hogy lényegében a topográfusok miatt adódtak problémák, mivel ők állandóan halogatták munkájukat, így nagy mennyiségű megoldatlan ügy halmozódott fel asztalukon. A földmérő mérnökök meg kell értsék, hogy határidőre kell befejezni az összeírást, így minél hamarabb munkához kell látni. Ahol jelentős gondok vannak, hetente terepszemlét tartanak a prefektusi hivatal illetékesei, és mindenben segítik őket. „Nekem a helyi bizottságok szeptember 15-ig kellett hogy elküldjék a megoldatlan kérvények listáját. Az összesített adatokból kiderül, megközelítőleg 11 ezer megoldatlan visszaigénylési kérvény van, az igényelt területek nagysága eléri a 12 ezer hektárt” — fogalmazott Dorle, akitől azt is megtudtuk, hogy az együttműködés terén jelentős hiányosságok vannak. „Több területi-közigazgatási egység azért nem tudta összesíteni az üresen álló területeinek listáját, mert a szomszédos önkormányzattól nem kapott 30 napon belül választ arra, hogy mennyi földet szolgáltattak vissza ezen községek területén. Szerdáig minden helyi bizottságnak össze kell gyűjtenie a hiányzó adatokat. Ez azért fontos, mert november végéig be kell fejeznünk mindent, ami a leltározással kapcsolatos. Azt követően aztán ismét a helyi földosztó bizottságokra hárul majd a feladat, hogy legkésőbb 2016-ig befejezzék a föld-visszaszolgáltatási procedúrát”.

Egységes munkafolyamat

Eugeniu Avram elmondta, hogy közös munkafolyamatot kell követniük a helyi bizottságoknak, hogy az összesítés egyszerű és egységes legyen. „Nagyon sok probléma merült fel, melyeket igyekszünk megoldani. Vannak azonban olyan gondok, melyek megoldása tőlünk független. Például egyes hatóságok nem adhatnak információt arra vonatkozóan, hogy milyen földterülettel rendelkeznek, arra csak a bukaresti hatóságoknak, illetve az érintett minisztériumoknak van hatáskörük. A Vízgazdálkodási Hivatal mindeddig nem táblázta be a folyómedrek által elfoglalt területeket és a folyók menti földeket pénzhiány miatt, de erre most sincs költségvetésük. Azt kértem tőlük, hogy megközelítő adatokat közöljenek az önkormányzatokkal, hogy be tudjuk fejezni a ránk bízott feladatot” — összegzett Avram, aki ugyanakkor azt is elmondta, hogy minden problémát igyekszenek megoldani.