Beköszöntött a szeptember, az őszelő, amikor a nyár történései kezdenek emlékekké formálódni, és nem csak a természetben; az életünkben is kezdenek megjelenni azok az érzések, hogy sokat mulasztottunk a tavasz és a nyár folyamán, a mulasztásainkat pedig soha többé nem tudjuk bepótolni. Petőfi gyönyörű sorai jutnak az eszembe: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,/ Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,/ De látod amottan a téli világot/ Már hó takará el a bérci tetőt./ Még ifju szivemben a lángsugarú nyár/ S még benne virít az egész kikelet,/ De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,/ A tél dere már megüté fejemet.// Elhull a virág, eliramlik az élet…/”. Az elhulló virággal együtt elmúlnak amiatt csonkának nevezhető napjaink, mert úgy múltak el ezek a napok, hogy nem használtuk ki azokat a lehetőségeket, amiket felkínáltak. Ha most visszagondolunk a tavaszra és a nyárra, világosan látjuk, hogy mindez amiatt történt, mert egyszerre akartunk mindent elérni, mindent megszerezni, mindenhova eljutni, és a nagy rohanásban lemaradtunk a részletekről, a megfogható dolgokról, a beteljesíthető vágyakról, az elérhető álmokról és célokról… Most vesszük csak észre, milyen következményekkel jár, amikor az ember mindent akar, nem pedig a lényeget. Gyakran mondjuk/mondják az emberek, hogy majd bepótoljuk. Nekem meggyőződésem, hogy semmit sem lehet bepótolni, mert amíg bepótoljuk azt, amit a múltban elmulasztottunk, addig a jelen dolgairól maradunk le. Az iskolában a diák se tudja bepótolni a kihagyott leckét, mert amíg azt bepótolja, új ismeretek szerzéséről marad le. Érdemes odafigyelni, hogy a nyár folyamán miért küzdöttek, miért rohantak az emberek. Ugyanazért, mint egész évben: az anyagi javak megszerzéséért. A pénz megszerzéséért, hogy aztán minél gyorsabban el tudják költeni. Az emberi célok és vágyak átbillentek az agyfélteke másik oldalára. Az érzelmi oldal kezd elsorvadni, a legtöbb lépés az anyagiakért történik, egyre kevesebben vannak, akik — bár ősz van — életben akarják tartani a kerti virágokat, hogy késleltessék azok elhullását, hiszen úgyis eliramlik az élet, ha pedig ez elkerületlen, ne teljen el olyan rohanásokkal, ami kitölti, de nem teszi azt értelmessé. Tudunk-e tanulni a mulasztásainkból, hogy ne ismétlődjenek meg folyton ugyanazok a hibák? Mert ezek a gondolatok jutnak eszünkbe minden év szeptemberében, mégsem születik meg bennünk a nagy elhatározás, hogy ezentúl másképp lesz minden, ezentúl nem követünk el újabb hibát magunk ellen.

Beköszöntött a szeptember. Különös érzések hatják át ilyenkor az embert. Különös érzés az, amikor látjuk, hogy gyerekeink milyen nagy reménnyel indulnak el az iskolába. Számukra mintha nem is ősz, hanem tavasz lenne. Mert ma még tudnak hinni abban, hogy ha nem mulasztanak el semmit az életükből, akkor az az élet nem csak folytonos rohanás lesz az anyagiakért, hanem lelki öröm is. Azok, akik valóban életre nevelték a gyerekeiket, most megtanulhatják a gyerekeiktől, hogyan kell felemelt fővel, mosolygós arccal elindulni új célok elérésének az érdekében.