Külföld

Potápi: 2004. december 5-e a „nemzetáruló" baloldal szégyenfoltja

2021.12.05 - 07:55

Potápi Árpád János közleményében úgy fogalmazott: az akkori események gyógyíthatatlan lelki sebeket ejtettek, és hosszú időre rányomták a bélyeget a magyar-magyar kapcsolatokra. „Hosszú évekbe telt, míg rendbe tettük, amit a baloldal lerombolt" — emelte ki, emlékeztetve: 2004. december 5-re válaszul a 2010-ben megalakult új Országgyűlés legelső intézkedései között, elsöprő többséggel szavazta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amely lehetővé tette, hogy a külhoni magyarság végre közjogi értelemben is a nemzet részéve váljon. Azt írta: a nemzetegyesítést a nemzetépítés évei követték. A kormány a nemzeti összetartozást megerősítő törvények elfogadásával, a nemzetpolitikai intézményrendszer kiépítésével, programok és támogatások sorával dolgozik immár tizenkét éve azért, hogy a külhoni magyarságot segítse a szülőföldjén megmaradásban és boldogulásban. Hosszú évek kemény munkájával elérték, hogy a külhoni magyarság mára a valóságban is a nemzet elválaszthatatlan része — tette hozzá.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: „2022-ben ugyanaz a baloldal akar visszatérni, amely egyszer már tönkretette az országot és gyógyíthatatlan sebeket ejtett a nemzet testén, az a baloldal, amely a mai napig minden lehetőséget megragad, hogy magyart magyar ellen uszítson és gyűlöletet keltsen anyaországi és külhoni magyarok között."
„Nincs két baloldal, aki pedig a baloldal kottájából játszik, az maga is baloldali" — írta az államtitkár, aki szerint "közös felelősségünk, hogy 2022-ben ne engedjük, hogy visszatérjen a múlt.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Megjelent a Határtalanul program új pályázati kiírása

A programban a hetedik osztályosok korcsoportját jelölték meg célcsoportként.
Külföld

Potápi: a magyar-magyar kapcsolatok sosem voltak olyan erősek mint napjainkban

A magyar-magyar kapcsolatok soha nem voltak olyan erősek az elmúlt száz évben, mint napjainkban — mondta Potápi Árpád János hétfőn Budapesten.
Külföld

Potápi: 1956 hősei függetlenségért, demokráciáért és emberségért harcoltak

1956 hősei függetlenségért, demokráciáért és emberségért harcoltak - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Bonyhádon, a forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján.