Beteltek a helyek a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium által indított egészségügyi asszisztensi képzést nyújtó posztliceális osztályban.
A keddi felvételire harminchárman jelentkeztek, tájékoztatta lapunkat Pataki Enikő, az iskola igazgatója, a helyekre való bejutás visszaigazolása után harmincegyen képezhetik magukat.
A hároméves képzés elvégzése után általános egészségügyi asszisztensi diploma jár a fiataloknak, amivel nagyon sok helyen munkát lehet találni, például bármelyik állami vagy magán szatmári egészségügyi intézmény szóba jöhet, de a szociális gondozókban, öregotthonokban, beteggondozókban és orvosi rendelőkben is el lehet helyezkedni egy alapos tudás elsajátítása után.
„Állami költségvetésű, állami engedéllyel indított poszliceális képzésről van szó — tette még hozzá az igazgatónő —, a diplomákat egyelőre nem helyben adjuk ki, három évfolyamot kell sikeresen levizsgáztatnunk ahhoz, hogy ezt megtehessük.”
A Kölcseyben egyelőre ez az egyetlen posztliceális képzés, az iskolai vezetőség terveiben szerepel a gyógyszerészeti asszisztensi képzés beindítása is, ennek elkezdése egyelőre logisztikai problémák miatt késik.