Győzni akar a Pandurii Tg. Jiu labdarúgócsapata az Európa Liga második csoportmeccsén, a Pacos Ferreira otthonában.
Cristian Pustai edző és legénysége kellemes emlékekkel utazott vissza Portugáliába, ugyanis augusztusban a 8500 lakosú kisváros közelében, a 60 kilométerre fekvő Bragaban vívta ki az EL főtáblás helyet. Igaz, a csütörtöki találkozót a két település között félúton, Guimaraesben rendezik.
Pustai csapatának egész biztos nem lesz könnyű feladata, ugyanis a Pacos a honi bajnokság elmúlt idényében a 3. helyen zárt, és kicsivel több rutinja van az európai porondon, mint az oltyán együttesnek. 2007-ben az UEFA Kupában szerepelt (az első selejtezőkörben az AZ Alkmaar búcsúztatta), 2009-ben az Európa Liga rájátszásában esett ki (az izraeli Bnei Yehuda győzte le oda–visszavágón), míg a 2013/14-es idényt a Bajnokok Ligájában kezdte, de a Zenti kettős győzelemmel búcsúztatta Costinha csapatát. A portugál az EL-ben folytatja európai útját, és az első csoportmeccsen 3–0-ra kapott ki a Fiorentinától. A „pandúrok” első nemzetközi kupaszereplésüknél tartanak és eljutottak a csoportkörig, de a nyitányon „hazai pályán” (Kolozsváron) 1–0-ra kaptak ki a Dnyiprotól.
A Pacos – Pandurii találkozó 22.05 órakor kezdődik és a Pro Tv, Digi Sport 1 és a Dolce Sport 1 közvetíti.
A csoportban csütörtökön rendezik még a Dnyipro – Fiorentina mérkőzést is, amelyet 22.05 órai kezdettel a Digi Sport 2, a Dolce Sport 2 és magyar Digi Sport 1 közvetít élőben.
További közvetített mérkőzések
Anzsi Mahacskala – Tottenham Hotspur (19 óra, Digi Sport 1, Dolce Sport 2, magyar Digi Sport 1)
Kuban Krasznodar – Valencia (19 óra, Digi Sport 2, Dolce Sport 1)
Trabzonspor – Lazio (20 óra, Digi Sport 3)
Swansea – St. Gallen (22 óra, Digi Sport 3)
Esbjerg – Salzburg (22.05 óra, Story4)