Sport

Portugália – Wales: Realos csörte a világ legdrágább játékosai között

2016.07.06 - 06:25

Egymás ellen játszik szerdán a labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntőjében Portugália és Wales. 

A két válogatottat Cristiano Ronaldo, illetve Gareth Bale erősíti, akik klubtársak Real Madridnál, ugyanakkor a világ legdrágább játékosai. Mindkét játékos vételára megközelíti a 100 millió eurót. Ma este viszont ellenfelek lesznek Lyonban, a tét pedig hatalmas: a vasárnapi döntőben való részvétel.

A múltat tekintve, azt már többször is említettük, hogy a brit állam csapatának ez már hatalmas teljesítménynek számít, hogy a legjobb négy közé eljutott, ugyanis korábban még Eb-n sem szerepelt – legalábbis nem ilyen rendszerben zajló kontinentális tornán. 1976-ban ugyanis negyeddöntős volt, de akkor csak a két elődöntő és finálé zajlott egy országban, az ezt megelőző párharcok oda-visszavágó rendszerben zajlottak. 40 évvel ezelőtt már nem jutott el Wales az elődöntőig, így sokan Eb-debütálónak számítják most ezt a válogatottat. Franciaországban viszont nagyot alkotott Chris Coleman szövetségi kapitány legénysége, és az összteljesítményt nézve, talán nem is akkora meglepetés a walesi elődöntős szereplés. Szlovákiát és Oroszországot is legyőzte a csoportkörben, csak Anglia verte Walest, de ezzel is a B jelű széria első helyéről jutottak a nyolcaddöntőbe, ahol az észak-íreket 1–0-ra verték, végül az előző körben a belgákat győzték le 3–1-re.

Portugália viszont a rendes játékidőben egyik ellenfelét sem tudta legyőzni, ezért elmondható, hogy nyeretlenül jutott el a 24 csapat közül a legjobb négy közé. A csoportban Izlanddal, Ausztriával és Magyarországgal is ikszelt, a nyolcaddöntőben a hosszabbításban akadt be egy gól a horvátok elleni találkozón, a lengyelek elleni negyeddöntőben pedig a 11-es rúgásokkal jutottak tovább. Ez elég lesz ma a Wales ellen? A statisztikák minden esetre a portugálokat hozzák ki győztesként. A háromszoros aranylabdás Ronaldo és a walesi tornádónak is említett Bale eddig öt alkalommal lépett pályára egymás ellen és kivétel nélkül CR7 hagyhatta el győztesként a pályát. A 2008/09-es idényben a portugál a Manchester United, a walesi pedig a Tottenham játékosaként lépett a pályára, a manchesteriek pedig az FA Kupában, a Carling Kupában és a Premier League-ben is verték az észak-londoniakat. Két évvel később már a Real Madrid játékosaként oda-visszavágón győzött Ronaldo a Bale-el felálló Tottenham ellen. Válogatott szinten még nem találkozott egymással a két villámgyors játékos. Igaz, erre nem is nagyon lehetett lehetőség, ugyanis eddig csak egy barátságos találkozót játszott a két csapat, még 2000-ben, akkor 3–0-ra nyert Portugália.

Eddig a Ronaldo – Bale párharca éleztük ki a meccs felvezetőjét, viszont érdemes arra is figyelmet szentelni, hogy a walesi focista előtt, a portugál védelemben áll majd Pepe, aki ugyancsak klubtársa a Real Madridnál és nagyon jól ismeri a tornádó képességeit.

A portugálok eddigi Eb-szereplése figyelemre méltó, hiszen ez a hetedik kiírás amelyikre kijutottak, csak kétszer (1996, 2008) állították meg őket a negyeddöntőben, 1984-ben, 2000-ben és a legutóbbi kiírásban bronzérmet szereztek, 2004-ben, a hazai rendezésű Eb-n pedig döntőt játszottak.

A szerdai mérkőzés 22 órakor kezdődik és a Pro Tv, a Dolce Sport és az M4 Sport közvetíti.

Bíró

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta az Európa-bajnokság elődöntős mérkőzéseire kijelölt játékvezetőket: a svéd Jonas Eriksson vezeti a szerdai portugál–walesi csörtét, míg a német–francia összecsapást az olasz Nicola Rizzoli dirigálja. A Nemzeti Sport információi szerint a holland Björn Kuipersnek és a német Felix Brych számára a negyeddöntő után véget ért az Eb. Utóbbi esetében érthető volt a döntés, miután a német válogatott bejutott a torna legjobb négy csapata közé. Kassai Viktor viszont továbbra is készülhet a folytatásra.