Vidék

Portanévtáblákat helyeztek ki Csanáloson

2012.10.26 - 18:58

Körülbelül 150 darab portanévtábla került ki a napokban azokra a csanálosi házakra, amelyeknek a sváb hagyományok szerint megvolt a régi elnevezésük.

Egykoron ugyanis a svábok a portákról (Salvaterz, Schumacherz, Hansergataniz, Baumliz, Winklerz stb.) nevezték el egymást. A kezdeményezésről Lenné Czier Csilla helyi lakost kérdeztük. „A szomszédban lakott egy öreg bácsi, Feri bácsi. Az ő lánya, Adler Mária adta át nekem azt a listát, amelyen a csanálosi portanevek szerepeltek. Idővel felmerült, többek között Romát Sándor történelemtanár ötletére, hogy ki kellene tenni a házakra a régi elnevezéseket” – mondta Csilla, aki hozzátette, hogy bátyja, Czier Attila, a Kneho vállalat igazgatója biztosította a megvalósításhoz szükséges, nagyjából 2500 lejre becsülhető költségeket. A portanévtáblákat Lipovan Gabriella és több diák segítségével helyezték ki a házakra.

A kivitelezés előtt természetesen mindenkit felkerestek, hogy aláírásával is jelezzék beleegyezésüket a portanévtáblák kihelyezéséhez. „Az elnevezéseket a fiatalok nem ismerik, az idősek emlékezetében viszont még élnek – nyilatkozta Csilla. Ez volt a kezdeményezés fő célja. Tehát, hogy a számos más sváb hagyomány mellett ez is megmaradjon”.

ifj. Deák Endre