Vidék

Porciunkula-búcsú Kaplonyban

2012.08.05 - 20:17

Augusztus 5-én tartották a ferencesek hagyományos búcsúját, a „porciunkulá”-t. Kaplonyban. A „kiskirbáj” napja forró nyári volt, ennek ellenére rengetegen vettek részt az ünnepi szentmisén.

Kaplonyi sajátosság, hogy a hagyományos templombúcsú, azaz a kirbáj mellett számon tartják az úgynevezett „kiskirbáj”-t is, hivatalos nevén a „porciunkula-búcsú”-t. Az ünnep az assisi Porciunkula-kápolnáról kapta a nevét, ezt a romos kápolnát állította helyre annak idején Szent Ferenc, és itt jelent meg neki Jézus és Szűz Mária. III. Honorius pápa 1216-ban kelt utasításának megfelelően a hívek teljes búcsút nyerhetnek, amennyiben augusztus 1-jén, déltől másnap estig felkeresik a kápolnát, gyónnak és áldoznak. A pápák később a porciunkula-búcsú tartásának jogát megadták valamennyi ferences és klarissza templomnak. A kiskirbájt tehát minden évben az augusztus másodikához legközelebbi vasárnapon tartják, és tartották Kaplonyban az idők során. Vasárnap ennek megfelelően igazi „kirbáji” hangulat uralkodott a faluban, délelőtt már fel voltak állítva az ilyenkor megszokott árusok sátrai: mézeskalácsot, játékokat, ételt-italt, édességet vásárolhattak nagyok, és főleg kicsik. Az ünnepi szentmise délelőtt 11 órakor kezdődött a „nagytemplom” udvarán, a kánikulai meleg ellenére a település katolikus lakosságának jelentős része megjelent, hozzájuk csatlakoztak a teljes búcsúért idezarándokló vendégek, így nemcsak az udvar, hanem a hűvös templomtér is megtelt (bent kivetítőn lehetett nyomon követni az eseményeket). A mise főcelebránsa a nemrégiben Kaplonyba érkezett ferences testvér, Bonaventura OFM volt, koncelebrált többek között a kaplonyi születésű Ft. Tempfli Imre és Asztrik testvér. Bonaventura testvér szentbeszédében a ferenci őszinteséget és jóságot emelte ki, üzenetét történetekkel illusztrálta és színesítette. Nem a felszín, hanem a mindennapokban való jóság teszi az embert jó kereszténnyé, jó emberré, foglalhatnánk össze mondanivalóját. A szentmise ünnepi hangulatához hozzájárult a Páter Szabó Dömjén vegyeskar, és a hagyományokhoz híven a fúvószenekar is bekapcsolódott a szolgálatba.

Fischer Botond