Elégedetlen Csik Tibor vezetőedző a Szatmárnémeti FC Olimpia játékosainak a teljesítményével: a Nagyváradon nyújtott gyenge játékkal csak egy pontot gyűjtött be a szatmári legénység.
Alulteljesített a Szatmárnémeti FC Olimpia legénysége, amely Csik Tibor vezetőedző intése ellenére kissé félvállról vette szombaton ellenfelét, a Nagyváradi FC Bihort. Így az egy pont megszerzése is jó eredménynek könyvelhető el.
A nagyváradi bajnoki találkozón Bujor került elsőként helyzetben, de közeli lapos lövését védeni tudta Fildan. Ezt követően a hazaiak vették át az irányítást, de csak Luduşan veszélyeztetett egyszer, távolról, amit Anca–Trip gond nélkül védett.
A fordulás után a bihariak határozottabbak voltak, az Olimpia pedig beszorult a kapuja elé. Sorian szabadrúgásai „életveszélyesek” voltak, majd a hajrában Cigan fejese csak kevéssel tévesztett célt. Az utolsó tíz percben élénkült meg ismét a szatmáriak játéka, Sălăgeanu lövését védte nyújtózva Fildan.
„Pozitívként csak azt tudnám kiemelni, hogy nem kaptunk gólt és pontot szereztünk” – összegezte a mérkőzést Csik Tibi, aki szerdán, a Temesvári ACS Poli elleni bajnokin nem számíthat a „besárgult” Bicre. „Nagyon fontos lesz a szerdai meccs, ráadásul egy pihent csapat lesz az ellenfél, ugyanis a temesváriak nem játszottak szombaton” – folytatta a szatmári szakvezető. Csik Tibi elismerte, hogy Nagyváradon a csapata támadójátéka nagyon gyenge volt, de az ellenfél nem lepte meg semmivel. „Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz Nagyváradon. Bebizonyosodott, hogy a csapat játékereje nem minden esetben igazolja a táblázatban elfoglalt helyét. Többet vártam volna a támadósortól, gyengék voltunk az ellenfél kapuja előtt, támadásaink nem voltak áthatóak” – tette hozzá az edző.
A szatmáriaknak nem sok idejük maradt a pihenésre, holnapután ugyanis hétközi fordulót rendeznek. Az éllovas Temesvár lesz az ellenfél a 15 órakor kezdődő összecsapáson.
Liga 2, 2-es Csoport, alapszakasz, 19. forduló
Nagyváradi FC Bihor – Szatmárnémeti FC Olimpia 0–0.
FC Olimpia: Anca–Trip – Muntean, Onicaş, Heil, Iuhas, Svarczkopf, Selagea, Bic (Micaş 67. perc), Faur (Sălăgeanu 46.), Rus, Bujor (Feier 59.).
További eredmények
Resicabányai Metalul – FC Olt Slatina 3–2
CSM Râmnicu Vâlcea – Tatrangi Unirea 2–1
CS Mioveni – Karánsebesi FC 0–0
Temesvári ACS Poli – Fortuna Poiana Câmpina 3–0 (játék nélkül).
A Pankotai Şoimii szabadnapos.
1
Temesvár
17
11
4
2
27–6
37
2
Resicabánya
18
10
5
3
25–17
35
3
FC Olt
17
7
6
4
22–16
27
4
Tatrang
17
7
5
5
20–13
26
5
Mioveni
18
7
5
6
13–12
26
6
Olimpia
17
7
3
7
16–16
24
7
Vâlcea
18
4
9
5
15–16
21
8
Fortuna
17
5
3
9
16–33
18
9
FC Bihor
17
3
7
7
11–15
16
10
Karánsebes
17
3
5
9
14–24
14
11
Pankota
18
2
6
9
15–26
12