Belföld

Pontosított illeték-visszafizetés

2017.10.09 - 15:41

Két, eddig nem szabályozott esetről is rendelkezik az autók környezetszennyezési illetékének visszafizetése kapcsán a kormányhatározat.

Csütörtöki ülésén kiegészítette 52/2017-es számú sürgősségi határozatát a kormány, amelyik a korábban külföldről behozott autók után kifizetett környezetszennyezési illeték visszafizetését szabályozza. A módosítás nyomán a rendelet kitér arra is, hogy azoknak a tulajdonosoknak, akik befizették ezt az illetéket, de nincs meg róla a papírjuk, kikeresi azt saját archívumából az ANAF. Új, módosított formájában a rendelet kitér arra is, hogy mi legyen azoknak az autósoknak a pénzével, akik kifizették a forgalomba íratáshoz szükséges illetéket, de végül mégsem íratták forgalomba az autót. A módosítás értelmében nekik a „fel nem használt” megjegyzést kell majd írniuk a visszafizetés igénylésekor a formanyomtatvány egyik mezőjébe.

Nagy előrelépés a bürokrácia csökkentésében az a lépés, hogy az igénylő általi igazolás nélkül is elfogadja a kérvényt az ANAF, hiszen abban az esetben is ellenőrizte az adatok valódiságát, ha volt mellékelve nyugta az illetékbefizetésről, s azzal, hogy ezt nem feltétlenül kéri, a papírok halmozása alól mentesíti az embereket. A másik kiegészítéssel, amivel egyértelműsítik azt, hogy hogyan kell eljárni a speciális esetekben, mentesítik az ANAF alkalmazottait attól, hogy a maguk értelmezése szerint oldják meg az ilyen helyzeteket, ellentmondásos eseteket hozva létre.