Belföld

Ponta többpárti konszenzustól tette függővé az első koncessziós autópálya megépítését

2015.01.13 - 16:46

Victor Ponta miniszterelnök az ellenzékkel megkötendő többpárti egyezménytől tette függővé kedden azt, hogy kormánya megkösse a szerződést az első köz- és magánszféra partnerségben (PPP) megvalósítandó autópálya megépítéséről.

A kormány 2013 decemberében jelentette be, hogy a Vinci-Strabag-Aktor konzorcium nyerte a Kárpátokat átszelő Brassó-Comarnic autópálya megépítésére kiírt versenytárgyalást, de a szerződéskötést azóta több ízben elhalasztották. A közlekedési minisztériumban rendezett tanácskozáson kedden Ponta úgy vélekedett: "nincs értelme" elkezdeni az építkezést, ha azt nem támogatja minden politikai párt, és február 15-ig nem születik pártközi megállapodás arról, hogy legalább tíz évig nem változtatják meg a hosszú távú infrastruktúrafejlesztési tervet (master plan). Romániában a jobbközép ellenzék és Klaus Iohannis államfő több ízben bírálta a szociáldemokrata Ponta-kormányt, amiért a nagylaki határátkelőhelyet Bukaresttel összekötő dél-erdélyi pályát nem Nagyszeben mellett az Olt völgyén akarja átvezetni a Kárpátokon, amint az a transzeurópai közlekedési hálózatban (TEN-T) is szerepel, hanem Brassó mellett, a Prahova völgyén. Az ellenzék szerint a Ponta-kormány azért halogatta az eredeti - uniós pénzekből is finanszírozható - Nagyszeben-Piteşti sztrádaszakasz megépítését, hogy a tranzitforgalmat a korábban elkészítendő Brassó-Comarnic fizetős autópálya felé terelje, és így segítse a befektetés megtérülését. Ezt Románia egyik legnagyobb exportőre, a Renault-csoporthoz tartozó Dacia is élesen bírálta, mert a Ponta-kormány politikája nyugati autópálya-kijárat nélkül hagyta a piteşti autógyárat. Kormányra kerülésekor Ponta még azt hangoztatta, hogy visszavonul a politikából, ha mandátuma végéig - vagyis 2016-ig - nem készül el a fővárost Brassóval összekötő koncessziós sztráda. Miután Ponta elvesztette a novemberi elnökválasztást, kormánya ígéretet tett arra, hogy a Piteşti-Nagyszeben útvonal megépítésére is a lehető legrövidebb időn belül meghirdeti a versenytárgyalást. A kormányfő keddi bejelentését egyes román hírtelevíziók elemzői úgy értelmezték, hogy Ponta gyakorlatilag kihátrált a Vinci-Strabag-Aktor konzorciummal kötendő üzletből, és ennek felelősségét próbálja az ellenzékre hárítani. Ioan Rus közlekedési miniszter szerint Románia - jelenleg 700 kilométeres - autópálya-hálózata idén 50, jövőre pedig 200 kilométernyi sztrádával bővül.