Jegyzet

Politikai játszma, hatalmi harc

2020.02.10 - 14:55

Klaus Iohannisnak, Románia államfőjének az első mandátuma nagy része azzal telt el, hogy megbuktassa a Szociáldemokrata Párt (PSD) által működtetett kormányokat, hogy hatalomra segítse azt a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), amelyből ő maga is kiemelkedett, de sohasem tudott függetlenné válni, ezt az utóbbi hónapokban nyíltan be is vállalja. Mióta hatalomra került a PNL, Iohannis mindent elkövet, hogy az általa támogatott kormányokat is megbuktassa. Kívülről nézve ez teljesen érthetetlennek tűnne, ha nem ismernénk a dolgok hátterét. Iohannis folyton azt hangoztatja, hogy a stabilitáshoz parlamenti többségre van szükség, ami gyakorlatilag megvan, hiszen a PSD tud többséget kialakítani, viszont Iohannis tűzzel-vassal erőlteti, hogy a PNL alakíthasson többséget, ez pedig csak akkor lehetséges, ha új választásokat tartanak. A jelenlegi parlament mandátuma ősszel jár le, normálisan gondolkodva nem igazán érdemes előrehozott választásokat tartani, de a PNL szempontjából nem mindegy, hogy mikor tartják meg a választásokat, hiszen naponta csökken a párt népszerűsége. Az első Ludovic Orban-kormány rövid idő alatt bebizonyította, hogy azok a bírálatok, amelyek részéről a PSD-kormányok felé elhangzottak, fordítva is érvényesek. Ha nem lesznek előrehozott választások, ősszel már nem biztos, hogy a PNL olyan eredményt ér majd el, hogy kormányt tudjon alakítani. A választópolgárok jogosan feltehetik a kérdést: reménykedhetnek-e abban, hogy a PSD után rendeződnek az ország dolgai, és az állampolgárok számára megnyílik a jobb élet lehetősége? A PNL-vel kapcsolatosan érdemes elgondolkodni azon, hogy ha most képtelen a kormányzásra, mennyivel lesz alkalmasabb az előrehozott választások után? Az első Orban-kormány regnálása rövid ideje alatt mindent sürgősségi rendeletekkel akart elérni, nem vállalta a parlamenti vitát, ugyanazokat a módszereket alkalmazta és ugyanazokat a hibákat követte el, mint szociáldemokrata elődje, ami elgondolkodtathatja a választópolgárokat arról, hova vezet, ha két rossz közül az egyiket vagy másikat választja. A PNL számára azért fontos az előrehozott választás, mert most van meg az esélye, hogy parlamenti többséget szerezzen, de az nem garancia arra, hogy a többség támogatásával jól fog kormányozni. Ha a parlamenti többség kialakításához szüksége lesz még egy vagy két párt támogatására, akkor a kormányzás még nehezebb lesz. Láthatjuk, hogy a PSD-kormány megbuktatása, majd a PNL-kormány elfogadása milyen nevetséges módon történt, mintha nem is az ország sorsa lenne a tét, hanem egy baráti összejövetelen zajló játék lenne az egész. Esély sincs arra, hogy kialakuljon egy olyan parlamenti többség és megalakuljon egy olyan kormány, ami jó irányba viszi majd a dolgok alakulását. Az állampolgárokat minden párt szédíti, hogy rájuk kell szavazni, mert ők hozzák majd a megoldást, de az elmúlt harminc év alatt mindig csak távolodtunk a megoldásoktól.

Elek György