Már a PSD-ALDE pártszövetség győzelme előtt lehetett látni, hogy a Liviu Dragnea vezetésével diktatórikusan uralkodó, minden törvényes és törvénytelen eszközt felhasználó kormány képtelen lesz teljesíteni vállalásait, bizonyára még a pártvezér által is utópisztikusnak hitt ígéreteit. A politikai és gazdasági elemzők véleménye eltér abban, hogy ha a Cioloş-kormány folytatta volna az elkezdett munkáját, ma erősebb lenne-e a gazdaság, vagy mindenképpen szükség volt a váltásra. Tény, hogy a Liviu Dragnea által cérnaszálon rángatott, folyamatos átalakulásokon átmenő kormány nem tudja, melyik lábára álljon, ugyanis akinek mind a két lába rokkant, „mindegy” is, hogy melyikre áll.

Mindig feltesszük a kérdést: meddig folytatódhat az, hogy kormányok váltogatják egymást választási túlígérgetésekkel, egymást ígéretekben túllicitálva, a gazdaság viszont folyamatosan romlik, az életszínvonal csökken, mondhatjuk azt is, válságba kerül a jóléti társadalom? Bár arról is sokat lehetne beszélni, hogy ki mit ért jóléti társadalom alatt, kinek mit jelent a jólét, mi az, ami megelégedéssel tölti el.

Mindig abból kell kiindulni, hogy a képviseleti demokráciában az emberek maguk döntik el, kit bíznak meg azzal, hogy képviselje az érdekeiket községi, városi, megyei és országos szinten. Ezek a képviseletek a legtöbbször félresikerülnek, de mindig van magyarázat arra, hogy a választott vagy kinevezett képviselők miért nem teljesítették, teljesítik ígéreteiket. De miért is teljesítenék? Induljunk ki abból, hogy ha valaki csak annyit ígérne, amennyit képes teljesíteni, meg sem választanák. Az ígéretek teljesítése csak akkor lehetséges, ha megvan a tudás és a szorgalom. Voltak már olyan polgármesterek, akik tudással, szorgalommal és lelkiismeretesen végezték a dolgukat, majd a mandátum lejárta után állás nélkül maradtak, és megélhetési gondokkal küzdöttek, mert később ébredtek rá, hogy ebben a rendszerben ez a módszer nem működik.

Így van ez a kormányokkal is. Az a párt, amelyik reális dolgokkal kampányol, aligha jut be a parlamentbe, nem lesz esélye kormányalakításra. A sikerhez mindenkit túl kell licitálni ígéretekben, és majd csak lesz valahogy. Annyit azonban ne feledjünk el: attól kezdve, ha egy párt a választók akaratából arat választási győzelmet, az már a választók felelőssége is. A nagy hiba viszont még mindig az, hogy rossz kormányzás miatt még sohasem történt felelősségre vonás. Attól, hogy legközelebb egy másik pártra szavaz a többség, egy másik olyan pártra, amelyik szintén lehetetlen dolgokat ígért, nem lesz jobb az ország gazdasága. Ugyanez a helyzet a polgármesterekkel, a községi, a városi és a megyei tanácsokkal is. Nem tartoznak felelősséggel azért, mert rosszul végezték a dolgukat, mert nem váltották valóra azt, amit megígértek. A jelenlegi kormány is meg fog bukni, a tagjai vezetik majd a vállalkozásaikat, intézik gazdasági ügyeiket, nem lesz számonkérés. Az ország lakossága viszont rosszabbul fog élni, mások pedig a kivándorlás mellett döntenek, és ennyi. Ez pedig nem más, mint bűnbocsánat.