A bor lett a Partiumi Magyar Napokon fesztiválozók kedvenc itala, a Parno Graszt a kedvenc együttese, a rock a kedvenc zenei stílusa és a foci a kedvenc sportja.
Kétszer akkora borudvar várta idén a fesztiválozókat, mint tavaly, a sétánysorról három évvel ezelőtt kiemelt és külön helyszínként kezelt borudvar ebben az évben a Kossuth-kerti PMN leginkább keresett belső helyszíne lett. Tavaly saját színpadot is kapott a borudvar, idén pedig a sokak által érdekesnek várt Bohemian Betyársz & Parno Graszt világzenei együttes okozott kellemes meglepetést ezen. Olyan bulit csaptak a mezítláb, félpucéron zenélő cigányok és gádzsók, amelyik mindenkit elsodort, és amire kevesen számítottak.
Ami kiemelt szerepet kapott idén, az a foci volt, a készülőfélben lévő Partiumi Labdarúgó Akadémia a PMN-hétvégére időzítette I. Nemzetközi Ifjúsági Focitornáját. Ezen 4 ország 12 ifi csapata feszült egymásnak, a 200 sportoló és kísérőik pénteken a Kossuth-kertbe is kilátogattak. A meccseket ugyan nem a fesztiválhelyszínen játszották, hanem az Olimpia-stadionban és a Dinamo-pályán, de üdvözlésükre a fesztivál egyik színpadán került sor. Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester fogadta a jó labdaérzékkel megáldott fiatal tehetségeket, sok sikert kívánt mindegyiküknek, és sportszerű játékot kérve felhívta a figyelmet: a bajnokság és az akadémia célja visszaadni a labdarúgást a gyerekeknek.
Koncert, koncert, koncert
Az újdonságok mellett a huszonegy éve megszokott produkcióit is hozta az idei PMN, a minőségi szórakozást garantáló színpadi nagy nevek a Tankcsapdával kezdődtek. Lukács Lászlóék már rögtön az első nap magasra tették a lécet, „heavy metallal szétbombázva” a várost a megyei múzeum előtti színpadról. Másnap ugyanott a Republic tudatosította az emberekben Só és cukor kell című száma alatt, hogy öt dolog kell az élethez a Földön: napfény, talaj, víz, levegő és Republic. A Kossuth-kerten kívüli színpad előtti tér vasárnap este népesült be ismét, a zárókoncert idejére: a Kossuth-, Liszt Ferenc- és eMeRTon-díjas Bródy János szembesítette az embereket az élet nagy igazságaival.
A Kossuth-kert pénteken népesült be, itt Sub Bass Monster készítette elő a terepet, és Ganxsta Zolee a Kartellel közösen csapta le a mély növésű gyulafirátóti rapper által magasra tett labdát. A Csík Zenekar a borudvariakat szórakoztatta, ahol a Hot Jazz Band követte a színpadon. Szombaton a PASO zenélt a dombon felállított színpadon, a borudvarban Fábry Sándor és a Budapest Bár tette felejthetetlenné a délutánt, este pedig a Bohemian Betyársz és a Parno Graszt őrjítette meg a közönséget.
Kultúr, gyerek, sport, gasztro
A szórakoztatás mellett a PMN kulturális vénája sem halt el, az is talált magának való programot, aki nem a koncertek miatt szereti a PMN-t. Pénteken került bemutatásra a szerző által a művészeti múzeum árnyas fái alatt Boór Béla Többek közt a Zsuzsiról – Pillanatképek a modern Szatmárnémeti születéséről című kötete a Szent István Kör szervezésében. Vasárnap délben Simonfy József és Fehér Imola Kétlelkes négykezesek című verseskötetét ismertették László Zita és Péter Attila Zsolt színművészek közreműködésével.
A gyerekeket is sok program várta, elsőként a Langaléta garabonciások ejtették őket ámulatba gólyalábas utcaszínházi produkciójukkal a Tűzoltótoronynál. A Kossuth-kertben hétvégén a Hanta Banda, a Mesehetes zenekar és az Aranyszamár bábszínház várta a kicsiket. A sportolni érkezők falat mászhattak, volt biciklis ügyességi verseny is, meg junior sakkverseny, az elszántabbak pedig vasárnap délelőtt félmaratont futhattak le a már kevésbé kánikulai időben. Akik a lacikonyhák által nyújtottnál komolyabb gasztronómiai élményre vártak, azok a szombati főzőverseny csapatait keresték, vagy vasárnap délelőtt a Barátság Nyugdíjas Klub hagyományos ételkészítő programjára látogathattak ki, ahol mindig akadt egy tányérral több leves vagy főétel a vendégeknek.
Vasárnap este a Moby Dick zúzott a Kossuth-kerti színpadon, a borudvar színpadán pedig a Funkorporation és a Góbé Zenekar után a SunCity Brass zárta a hétvégét és a huszonegyedik PMN-t a közben a megyei múzeum előtti színpadon koncertező Bródy Jánossal egy időben.
Princz Csaba