Szatmárnémeti

PMN: kerékpáros ügyességi verseny is lesz

2024.08.14 - 06:48
Kerékpáros ügyességi versenyre várják a 23. PMN keretében a gyerekeket.

A Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat keretében az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti a PRO Racers Sportklub segítségével kerékpáros ügyességi versenyt szervez.

Térségünkben egyre népszerűbbé válik a biciklizés, mint versenysport és hobbi egyaránt. A két társaság éppen ezért szervezi meg minden évben, a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozaton belül a közös ügyességi-gyorsasági megmérettetését.

Ettől családiasabb versenyre nem is jelentkezhetnének a kerekezős kedvű résztvevők. A szervezők olyan kétfős csapatok regisztrációját várják a verseny előtti 1 órában, amelyeket egy felnőtt (anya, apa, nagyobb testvér, nagymama vagy nagypapa) és egy 4 és 12 év közötti gyerek alkot. Egy gyermek csak egy csapat tagja lehet, két csapatban nem szerepelhet. Az pedig, hogy az apróságok vagy a szülők, illetve nagyszülők szorulnak-e több segítségre, a helyszínen kiderül. Legtöbb 40 csapat vehet részt a versenyen.

Az ügyességi és gyorsasági vetélkedőből azok kerülnek ki győztesen, akik a legrövidebb idő alatt a legkevesebb hibát vétve teljesítik a nem mindennapi kihívást.

Buktatókból és szlalomból nem lesz hiány, erről a pályaépítők gondoskodnak, ugyanis egy bójákból, rámpákból valamint egyéb akadályokból furfangosan összeállított pályán kell az ügyeseknek végigmenniük. A terepet a Kossuth-kertben, a főbejárattól jobbra eső utcácskában alakítják ki, a kisvasút mellett.

A bátor „cangás” akrobaták között nem babra megy a játék. A nyertesek elmondhatják magukról, hogy a térség legügyesebb kerekezői. Az első 3 csapat értékes díjakkal gazdagodhat. Azért hogy minden korosztály egyenlő eséllyel induljon a győzelemért idén három korcsoportban oszanak ki díjakat. Ezek a következők: Kicsik 4-6 évesek, Haladók 7-9 évesek illetve a Nagyok 10-12 évesek.

Fontos, hogy mindig a betöltött életévet veszik figyelembe, tehát nem regisztrálhat a negyedik életévét még be nem töltő, illetve a 13. életévét már betöltött gyermek. A korcsoportokat is az alábbi szabály szerint alakítjuk ki.

Eredményhirdetésre és díjátadóra az esemény végén számíthatnak.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Közös ünnepléssel búcsúzott a jubileumi Partiumi Magyar Napok

Vasárnap este véget ért a 25. Partiumi Magyar Napok, lezárva egy olyan jubileumi hetet, amely ismét megtöltötte élettel a várost.
Szatmárnémeti

Nagyszabású fináléval búcsúzik ma a jubileumi PMN

Egész napos fesztiválforgatag és koncertek – szombaton csúcsra járt a XXV. Partiumi Magyar Napok.
Szatmárnémeti

Kezdetét vette a jubileumi fesztivál legmozgalmasabb hétvégéje

Megérkezett a hétvégi fesztiválhangulat – megtelt élettel a Kossuth-kert a 25. Partiumi Magyar Napokon.