Az első félidőben viszont kissé ráijesztett a kolozsvári csapat Maikel Lopez edző alakulatára, amely Alina Podar, Erica Covile, Patricia Bright, Bria Goss, Kilin Tünde felállásban kezdett.
A három amerikai lány hét ponttal nyitott (7–2), viszont a görög Ioannis Koukos kolozsvári tanítványai ezután rákapcsoltak, és szorosan tartották magukat a VSK mögött. Az öt pont különbséget az első tíz perc végére is megőrizte a szatmári alakulat (22–17), viszont a folytatás túlzás nélkül katasztrofális volt… legalább is az első öt perc.
Ez idő alatt ugyanis a VSK egyetlen pontot sem szerzett, így a kolozsváriak fordítani tudtak, a 15. percben pedig hat pontot tett az ellenfél a két csapat közé (22–28). Marina Solopova triplája adta meg a rajtot a szatmári csapatnak, amely egy perces 8–0-s futással visszavette a vezetést (30–28). A görög szakvezető időkérése ugyan elvágta a VSK lendületét, viszont a tanítványait nem tudta feltüzelni annyira, hogy az „egyetemisták” ismét fordítani tudjanak.
35–32-ről indult a harmadik negyed, és innen már nem volt kérdés: agresszív védekezéssel és pontosabb összjátékkal a szatmáriak átvették az irányítást. A 23. percben Solopova pontjaival plusz tíz volt a szatmáriak javára (44–34), a kolozsváriak pedig teljesen összeomlott. Jól mutatta az ellenfél tehetetlenségét, hogy az utolsó szünet előtti Alexandra Uiuiu rákapaszkodott Podarra, így állítva meg a szatmáriak utolsó gyors ellentámadását. A bírók azonnal befújták a sportszerűtlen megmozdulást, a VSK 23 éves válogatott játékosa pedig beállította a tizennyolc pontos fórt az utolsó tíz percre (56–38).
A meccs legjobb negyede után kissé kiengedett a VSK az utolsó negyedre, de ezzel együtt nem forgott kockán a szatmári siker. Plusz huszonöt lett a vége (75–50), ami jól fest ezen a meccsen, amikor egy erősnek számító ellenfelet vert a VSK.
Mint ismeretes, a bajnoki idény tornarendszerben zajlik. A nyitányon 3, a folytatásban viszont 2 fordulót rendeznek tornánként, a szövetség pedig három helyszínre osztja a mezőnyt. Ezen a tornán a VSK és a kolozsváriak mellett az FCC Baschet Arad és a Nagyváradi CSU Rookies játszik a szatmári „buborékban”.
Lopez csapata szombaton 19.30 órától az aradiakkal folytatja a bajnokságot, vasárnap 19.30 órától pedig a nagyváradiakkal zárja az első tornát. Jövő héten Bukarestbe játszik két fordulót a VSK az Agronomia és a Rapid ellen, majd ismét Szatmáron játszik a VSK Konstanca és Alexandria ellen.
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 1. FORDULÓ
Szatmári „buborék”
Szatmárnémeti VSK – Kolozsvári CS Universitatea 75–50 (22:17, 13:15, 21:6, 19:12)
VSK (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Erica Covile (14/12/1), Patricia Bright (19/7/1), Kilin Tünde (6/2/1), Alina Podar (9/4/3), Bria Goss (9/6/4) – Carla Popescu (2/3/3), Adina Pop, Teodora Neagu, Marina Solopova (16/2/8), Anisia Croitoru. Vezetőedző: Miguel „Maikel” Lopez.
Universitatea (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Korine Campbell (12/9/0), Andreea Fleșer (8/1/2), Alexandra Uiuiu (9/4/4), Ruxandra Chiș (5/2/0), Rashida Timbilla (6/11/2) – Alexandra Bobar (0/1/0), Bölöni Noémi (3/1/3), Bianca Stoica (3/1/0), Roxana Popovici (4/0/0). Vezetőedző: Ioannis Koukos.
Nagyváradi CSU Rookies – FCC Baschet Arad 30–101 (8:27, 12:21, 5:23, 5:30).
Bukaresti „buborék”
CS Municipal Alexandria – Rapid Bukarest 66–68 (9:29, 19:11, 16:12, 22:16)
Phoenix CSU Simona Halep Konstanca – Agronomia Bukarest 66–50 (16:9, 14:9, 14:18, 22:14).
Sepsiszentgyörgyi „buborék”
Kézdivásárhelyi SE – CSTBv CSU Olimpia Brassó 66–77 (15:16, 8:22, 28:23, 16:16)
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC – CS Municipal Târgoviște 99:42 (32:10, 27:13, 20:13, 20:6)
Az állás
1. Arad 2 pont
2. Sepsi-SIC 2
3. SZVSK 2
4. Phoenix 2
5. Brassó 2
6. Rapid 2
7. Alexandria 1
8. KSE 1
9. Agronomia 1
10. Kolozsvár 1
11. Târgoviște 1
12. Nagyvárad 1