Szatmárnémeti

Plazmát és vért adtak

2020.12.09 - 16:40

Nem ez volt az első karitatív akciója egyébként a vállalatnak, korábban már több ízben is adtak vért alkalmazottai bajban lévő kollégáiknak, szatmáriaknak.

Mircea Suciu, a dolgozók érdekeit védő szakszervezet elnöke elmondta, hogy minden munkatársukat arra buzdítják, hogy amennyiben tehetik, adjanak vért. „Főként ebben a nehéz időszakban van nagy szükség önkéntesekre, ezért arra buzdítanék mindenkit, hogy minél nagyobb számban adjanak vért, adjanak plazmát” — mondta Suciu. Azt is hozzátette, hogy a transzfúziós központban minden előírást betartanak az alkalmazottak, rövid a várakozási idő, ugyanakkor nagyon figyelmesek és kedvesek az ott dolgozók. 

Fotó: Apaserv

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Párakapuk és csobogók: működnek a kánikula-enyhítők

Helyükre kerültek Szatmárnémetiben a párakapuk, megkapták a revíziót az ivókutak, működik már mind.
Szatmárnémeti

Észszerű vízfogyasztást! Kiemelt cél a fiatalok szemléletformálása - KÉPGALÉRIA

A víz világnapja: kiindulópont az Apaserv Rt. és az oktatási intézmények közötti együttműködés erősítéséhez.
Szatmár megye

Több ivóvíz megy be, mint amennyi szennyvíz ki

Évek óta panaszkodik a szolgáltató, hogy kevés csapvizet használó háztartás van rácsatlakozva a csatornahálózatra.