Sport

Play–off a Liga 5-ben

2015.04.21 - 18:32

Az ötödosztály A–csoportjának rájátszása rangadóval kezdődik a felsőházban, ugyanis a feljutásra hajtó teremiek az éllovas kávásiakat fogadják.

Az elmúlt hétvégén véget ért a labdarúgó Liga 5 A–csoportjának az alapszakasza, vasárnap a rájátszás kezdődik. A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) úgy döntött, hogy a széria nyolc csapatát két csoportra osztják, így mindegyik együttes egyenlő számú hazai és idegenbeli meccset játszhat az idény végéig. Az előzetes terv szerint ugyanis a csapatoknak még hét mérkőzést kellett volna játszaniuk anélkül, hogy újabb visszavágóra lett volna lehetőségük.

Szilágyi István, az AJF elnöke lapunk megkeresésére elmondta, az alapszakasz legjobb négy csapata küzd majd a felsőházi, vagyis a play–off csoportban a negyedosztályba való feljutásért, míg az alsóház négy együttese helyosztót játszik a következő hat hétvégén. Mindkét csoportban oda–visszavágót rendeznek, a csapatok pedig viszik magukkal az alapszakaszban szerzett pontokat. Így az érkávásiaknak még sokat kell dolgozniuk, ha csoportelsőként a negyedosztályra vágynak, ugyanis a harmadik helyen álló Mezőteremi Victoriának is csak három pont a hátránya. Úgy tudjuk, a teremiek is vállalnák a Liga 4-es szereplést.

A rájátszás egy rangadóval kezdődik, ugyanis a jelenlegi éllovas érkávásiak már az első körben megküzdenek a mezőteremiekkel, a találkozót a Victoria otthonában rendezik vasárnap délután.

A B–csoportban még nem ért véget az alapszakasz, de vélhetően itt is hasonló rendszerben zajlik majd a rájátszást. A kilenc csapatos szériában több mint valószínű, hogy a szatmárhegyiek és a lippóiak között dől el az első hely sorsa, a két együttest jelenleg öt pont választja el a táblázatban, míg a második Lippót követő avasújfaluiaknak kilenc pont a hátránya.

Az ötödosztály A–csoportjának a programja, felsőházi csoport

1. forduló (vasárnap)

Újmárnai Platanul – Gencsi SE

Mezőteremi Victoria – Érkávási Olimpia.

2. forduló

Érkávás – Újmárna

Gencs – Mezőterem.

3. forduló

Érkávás – Gencs

Mezőterem – Újmárna.

A visszavágó mérkőzések ebben a sorrendben zajlanak.

Alsőházi, helyosztó csoport

1. forduló (vasárnap)

Hadadi Chesi – Szatmárzsadányi Voinţa

Szopori Dacia – Királydaróci Crasna.

2. forduló

Szatmárzsadány – Szopor

Királydaróc – Hadad.

3. forduló

Hadad – Szopor

Szatmárzsadány – Királydaróc.

A visszavágó mérkőzések ebben a sorrendben zajlanak.

Liga 5, alapszakasz, 14. forduló

A–csoport

Mezőteremi Victoria – Újmárnai Platanul 3–2

Érkávási Olimpia – Hadadi Chesi 5–3

Szatmárzsadányi Voinţa – Gencsi SE 3–3.

A Szopori Dacia – Királydaróci Crasna találkozót halasztották.

1

Érkávás

14

9

1

4

44–26

28

2

Újmárna

13

7

4

2

32–18

25

3

Mezőterem

14

8

1

5

32–30

25

4

Gencs

14

6

3

5

42–29

21

5

Hadad

13

5

1

7

24–28

16

6

Szatmárzsadány

12

4

2

6

21–26

14

7

Királydaróc

13

4

0

9

16–37

12

8

Szopor

13

3

2

8

13–30

11

B–csoport

Szárazberki Unirea – Szatmárhegy 2–3

Pusztadaróci Recolta II – Egri Sasok 7–1

Meggyesgombási Venus – Lippói Dari 2–1

Avasújfalui FC – Halmi Speranţa 3–3.

A Nagytarnai Înfrăţirea szabadnapos volt.

1

Szatmárhegy

12

11

0

1

45–12

33

2

Lippó

13

9

1

3

30–20

28

3

Avasújfalu

11

6

1

4

37–27

19

4

Meggyesgombás

11

5

2

4

32–27

17

5

Pusztadaróc II

13

5

2

6

31–26

17

6

Szárazberek

12

5

2

5

21–22

17

7

Halmi

12

2

3

7

17–28

9

8

Egri Sasok

10

2

1

7

16–33

7

9

Nagytarna

10

1

0

9

13–47

3

Az eredmények forrása: frf-ajf.ro/satu-mare

Fotó: facebook.com/victoria.tiream