Nagy Orbán, a Szatmár Megyei Hagyományokat Megőrző és Támogató Központ projektekért és rendezvényekért felelős igazgatója terveiről és elképzeléseiről beszélt.
Május 18-án, szombaton, 16 órától, a szatmárnémeti Coposu sétányon lévő „gödör”-ben (rossz idő esetén a Szakszervezetek Művelődési Házában) rendezik meg a „Piros pünkösd napján” elnevezésű néptáncseregszemlét. Az eseményre Szatmár megyéből tizenhat magyar néptánccsoportot, 350-400 fiatalt várnak. A rendezvény célja, hogy a megye magyar néptáncosai megismerjék egymást. A seregszemle egy húszperces „bemelegítés”-sel kezdődik: a táncosok és a táncoktatók népi játékokon vesznek részt — tájékoztatott Nagy Orbán, a Szatmár Megyei Hagyományokat Megőrző és Támogató Központ projektekért és rendezvényekért felelős igazgatója.
Más tevékenységek
Nagy Orbán elmondta, hogy amikor a központhoz került, azt remélte, hogy valóra tudja majd váltani elképzeléseit: feltérképezi a megye kultúrotthonait, megvizsgálja azok lehetőségeit, megismeri a megye településein folyó magyar hagyományőrző tevékenységeket, s azt is, hogy milyen szakmai és anyagi segítségre szorulnak e tevékenységek művelői. A tervek között szerepelt továbbá a még létező népi mesterek számbavétele, hogy a kézművesek az ilyen rendezvényeken, mint a Piros pünkösd napja, bemutathassák tevékenységeiket, s így a fellépésre váró vagy a színpadról már lejött néptáncosoknak is alkalmuk nyíljon megismerkedni az agyagműves vagy a szíjgyártó munkájával, s ezáltal is közelebb kerüljenek a már kihalóban lévő népi mesterségekhez. Sajnos azonban az intézmény költségvetése lecsökkent, így ezeknek a terveknek a megvalósítására még várni kell. Az is eredmény, ha meg tudják rendezni a hagyományos fesztiválo
Elek György