Magazin

Piqué hamarosan visszavonul, elnök akar lenni

2018.12.28 - 16:11

A Mundo Deportivo szerint Gerard Piqué 2020-ban visszavonul.

Piqué februárban lesz 32 éves, és a Mundo szerint 2020-ban fog visszavonulni, 2021-ben pedig a Barcelona elnöki széke a célja. Ami nem meglepő, a védő többször elmondta, hogy egy nap a katalán klub elnöke akar lenni, az viszont valamilyen szinten igen, hogy rögtön a visszavonulása után készül megpályázni a vezetői pozíciót.

A középhátvéd a Barcelona akadémiáján, a La Masián nevelkedett, majd egy rövid MU-s kitérő után 2008-ban tért vissza a Barcához, amellyel azóta hét bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert.

Piqué egyébként nemrég részt vett a Davis-kupa megreformálásában, a legújabb terve pedig az, hogy klubtulajdonos lesz: Piqué profi klubot akar az Andorrából, már a téli átigazolási időszakban megerősítené a keretet.