Jegyzet

Pillanatnyi öncélú érdek (II.)

2017.09.26 - 13:05

Több éve már, hogy folyamatosan azt halljuk: rosszul szerepelnek a nyolcadikosok a képességvizsgán, a végzősök az érettségin, de csak sejteni lehet, milyen okból szinte mindenki bejut valamilyen egyetemre vagy főiskolára. Mindenki tanul — vagy tanulni látszik —, a munkaadók pedig folyton munkaerőhiánnyal küzdenek. Nem lehet tudni, csak sejteni lehet a jelenség okát, ami kutatók szerint nem más, mint az, hogy a diplomások nagy része nem akar dolgozni, hanem olyan tisztségekre vágyik, ahol sok a pénz, de nincs felelősség és megterhelés.

A mai társadalom olyan irányba halad, hogy az embereket nem érdekli a jövő, sokkal inkább vágynak pillanatnyi élményekre, sokkal inkább kezdenek az öncélú érdekeiknek élni. A mai embernek nem reménye, érdeke, vágya, szándéka, terve, hogy a jövőbe lásson, hogy hosszú távon kötődjön valamihez, valakihez. Egyesek szerint ez azzal magyarázható, hogy az elöregedő társadalom emberéből kihal az új iránti érzék, csak azt fogadja el, amit a közvélemény-formálók megetetnek vele. Sokan érzik magukat áldozatnak, ha nem úgy alakul a sorsuk, ahogy szeretnék, gyötrődnek, hogy valahol elhibáztak valamit, vagy gyötrődnek, hogy valaki, valakik miatt válságos helyzetbe jutnak.

A pillanatnyi, öncélú érdekek, a mának és a magunknak élés vágyai kerülnek előtérbe. Itt érvényesülnek a fogyasztói társadalom elvei: elfogyasztani mindent, amit lehet, kiélvezni a még élvezhetőt.

A pillanatnyi, öncélú érdekek teszik működésképtelenné a párkapcsolatokat: pusztul az egyéni lét, ezzel párhuzamosan pusztul, elsorvad a magánélet, gyógyíthatatlan károsodást szenved a közösségi lét. Ez az a réteg, amelyik többséget alkot a társadalomban. Ennek a rétegnek a szemlélete hamarosan befolyásoló és meghatározó lesz. Megváltozik a viselkedés, a gondolkodás, az erkölcs stb., kialakul egy új magatartásforma, egy új kommunikációs szokás, és új alapokra épül a közélet, a magánélet.

Nem lehet tudni, talán még sejteni sem, hogy a nem tudásalapú diplomások milyen irányba viszik a társadalmat. Az emberiség története során sokszor volt visszalépés a fejlődésben, de mindig a tudás vezette vissza a világot a helyes útra. Igaz, ezekben a válságos időszakokban mindig háttérbe szorultak a pillanatnyi, öncélú érdekek.