Kisvállalkozókkal beszélgettem, akik lehangoltan mondták, hogy nincs semmi értelme annak, hogy bármilyen hosszú távú tervet készítsenek, mert mindent letaglóz a politika. Hiába kezdenek el bármit, nem lehet tudni, hogy mikor bukik meg a kormány, és minden a feje tetejére áll, de ha ugyanaz a kormány hosszabb távon megmarad, az sem garancia arra, hogy egy bizonyos törvény vagy kormányrendelet alapján egy vállalkozó, ha befektet és elkezd valamit, az ha nem is lesz nyereséges, de legalább fenntartható marad. Így lassan-lassan az ember már elfelejt hosszú távon gondolkodni. Több mint húsz éve akarják velünk elhitetni nyugati diktátoraink, hogy a világot a piac szabályozza. Mi ezt el is hinnénk, ha nem tapasztalnánk naponta, hogy ez a mindent eldöntő piacgazdaság nem működik. A vállalkozók nagy része csődöt jelent, egy másik része éppen csak hogy fennmarad, az emberek pedig egyre szegényebbek. Magyar emberek, ha beszélgetnek, elkerülhetetlen, hogy valamilyen formában ne essen szóba a magyarság sorsa. Egyre többször jönnek vissza azok az álmok, vágyak, tervek és remények, amelyek az 1989-es változások mámorában születtek. Akkor azt reméltük, hogy érdekvédelmi szervezetünk minden álmunkat valóra váltja. Most a nemzetiségi kérdésekkel is úgy állunk, mint a gazdasággal, mintha a nemzetiségi kérdést is a piac szabályozná: amikor érdeke a Nyugatnak, megköveteli a kisebbségi jogok betartását, amikor nem, belügynek tekinti. És itt jutottunk el a mi belügyünkhöz. A romániai magyarság küzdelme a kisebbségi jogok szavatolásáért végtelennek tűnik. Ma már három párt hordja zászlaján ezt a célt, mindhárom tud kisebb-nagyobb eredményeket felmutatni, de az alagútban a fényt egyik sem láttatja velünk. „Egy nemzet sorsa a lelkekben dől el” — jelentette ki Tőkés László szombaton Szatmárnémetiben. Lehet, hogy igaza van, de arra is gondolni kellene, hogy a nemzet sorsa sem szétszórt, sem holt lelkekben nem tud életre kelni, a nemzet sorsa csak rokon lelkekben dőlhet el.

Elek György