Vidék

Pezsgő kulturális élet Börvelyben

A színjátszás rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek a fiatalok Fotó: A szerző felvétele
2022.07.20 - 09:49
Varga Sándor színművésznek hála az utóbbi időszakban egyre inkább felkerül Börvely a megye és a tágabb régió kulturális térképére. Az amatőr színjátszók, a néptánccsoport és a helyi kulturális rendezvények élettel töltik meg a Petőfi Sándor Kultúrotthon épületét.

Az elmúlt hétvégén a börvelyi Lápi Lidércek amatőr színjátszó társulat immár sokadjára tett eleget a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház meghívásának, és vett részt a huszadik alkalommal megrendezett találkozón. „Idén kétnapos volt a felnőtt amatőr színjátszók számára rendezett esemény, amelyre már több mint öt alkalommal kaptunk meghívást. Visszatérő vendégek vagyunk, a közönség is szeretettel fogadott bennünket” — idézte fel a hétvégi eseményeket lapunk kérdéseire válaszolva Varga Sándor, a szatmárnémeti Harag György Társulat színésze, a börvelyi társulat vezetője. 
A magyarországi seregszemlén a társulat a Fazekas Bertalanné – Buzogány Béla szerzőpáros által jegyzett, Csalafinta hozomány című ízes szatmári komédiával szerepelt. A fellépést megtekintette a darab egyik szerzője, Buzogány Béla is, aki elismerően nyilatkozott a produkcióról. A rendezvény keretében egyébként öt társulat mutatkozott be a közönségnek. „A meghívott színházi szakemberek jó véleménnyel voltak az előadásunkról, és ez előre viszi a társulatot. A színészek szeretnek hasonló találkozókra járni, mert szakmailag motiválja őket” — tette hozzá a bemutatott produkció rendezője, aki szerint az ilyen alkalmak jó csapatépítő jellegűek, és fel lehet mérni általuk, hogy éppen hol tartanak a szakmai palettán. A mostani találkozónak seregszemle jellege volt, de korábban versenyt is rendeztek már Mátészalkán, ahol a börvelyiek elnyerték a legjobb előadásnak járó elismerést, és két alakításdíjat is bezsebeltek.
A börvelyi társulat idén a korábbi évekhez képest kevesebbet turnézott, de az év második felében még érinteni szeretne néhány állomást. A legújabb előadását otthon két alkalommal vitte színpadra, és egyszer Csanálosra is eljutott vele. Ha minden jól megy, szeptembertől még több környékbeli települést látogatna majd meg. A közeljövő terveivel kapcsolatban elhangzott a beszélgetés során, hogy a színművész a börvelyi társulattal karácsonyra új produkciót vinne színre, és a kaplonyiakkal is összeállítana egy előadást szilveszterre. A két társulat egyébként már közös produkciót is bemutatott, amelyet nagy sikerrel játszottak mindkét település kultúrházának színpadán. Idén a Lápi Lidércek és a Kaplonyi Amatőr Színjátszók (KASZT) is saját művészekkel dolgozik, nem lesznek átfedések a csapatok között.

Színjátszótáborok a régióban
Varga Sándor igyekszik tovább éltetni a Bessenyei István színművész által rábízott hagyatékot, és szívén viseli az amatőr színjátszás mentorálását. Ennek jegyében tartott a múlt hónapban egyhetes színjátszótábort a szilágycsehi gyerekeknek, ahol nagyon régi hagyománya van a mozgalomnak. „Ha jól emlékszem, 2017-ben vettem részt első alakommal ilyen foglalkozáson Szilágycsehben, akkor Bessenyei István mentorálása mellett dolgoztam” — emlékszik vissza a börvelyi kultúrház igazgatója, aki nemrég tért haza a szilágykrasznai táborból, ahol szintén gyerekekkel foglalkozott. Az intenzív munkát mindkét helyszínen frissen elkészült előadás koronázta meg, amelyet a helyi kultúrotthonokban láthatott a nagyérdemű. 
A munka nem áll meg, hiszen ezen a héten debütál a börvelyi színjátszótábor, amelyet néptáncoktatással is egybekötnek. A kezdeményezést jól fogadták a helyi gyerekek, mindennap többen kapcsolódnak be a munkába. A program itt is intenzív, ugyanis délelőtt két órán át táncot és két órán keresztül színészmesterséget tanulhatnak az érdeklődők, majd ebédszünet következik, délután pedig egy-egy órás foglakozást tartanak nekik. A színpadi jelenlét rejtelmeibe Varga mellett Erdei Máté Kolozsváron végzett, börvelyi születésű fiatal színész vezeti be a tanulni vágyókat. A néptáncoktatást Vadai Zalán vállalta el, aki a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes hivatásos tagja, és idén a Dubajban megrendezett világkiállításon is szerepelt, ahol többek között az együttes is képviselte Romániát.
A táborozóknak egyébként nem kell éhes gyomorral dolgozniuk, ugyanis a Kun Éva, Kovács Erzsébet, Boros Piroska és Erdei Judit szakácsokból álló hölgykoszorú finomabbnál finomabb falatokkal lepi meg őket reggelire, ebédre és uzsonnára is. Az eseményt a Lápi Lidércek és a Bekek Néptánccsoport szervezi, fő támogatóik pedig a helyi polgármesteri hivatal és az RMDSZ-szervezet.
A hétvége szintén eseménydús lesz Börvelyben, ugyanis a helyi Aranysakál Íjászegyesület társszervezésében többnapos örömíjászatra kerül majd sor, amelyen a helyiek mellett környékbeli és magyarországi csapatok is képviseltetik magukat.
Végh Balázs

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Dolgoznak végre a Szamos ártérben

„Az ártérben a sétányokat igazítjuk a fákhoz, nem a fákat a sétányokhoz.” — ígéri Kereskényi polgármester. A szatmárnémeti gyaloghíd-építés miatti több ízben is halasztották a ártéri munkakezdést. Kedden kiadta a polgármester a munkakezdési utasítást, év végére lesz kész az övezet-rendezés.
Vidék

Börvelyi borverseny: jó kén nélkül nincs jó bor!

Kizárás nélküli borverseny volt március 23-án Börvelyben, minden felvonultatott nedű érmet kapott a zsűritől — s míg a borok érmeket, a gazdák tanácsokat kaptak a permetezés, kénezés témájában.
Belföld

Hét erdélyi folyóiratot támogat a Méhes György - Nagy Elek Alapítvány

20 millió forinttal, azaz mintegy 260 ezer lejjel támogatja a Kárpát-medencei irodalmi szervezeteket és határon túli folyóiratokat a magyarországi Méhes György - Nagy Elek Alapítvány.