Szatmárnémeti

Pezseg az élet a Máltai Szeretetszolgálatnál

A szatmári máltások idén nyáron is szeretnék megtartani a Jótékony Limonádé nevezetű programjukat / Fotó: Magánarchívum
2021.06.23 - 16:00

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat helyi kirendeltségénél a legkisebb túlzás nélkül is mindig zajlik az élet. Ez javarészt annak a szociális központnak köszönhető, amit a szervezet működtet, és ahova nap mint nap 80, többnyire hátrányos helyzetű gyermek jár. Viszont emellett az önkéntes programok is jelentősen meghatározzák a szervezet életét és működését — minden bizonnyal így lesz ez a nyár folyamán is. Ennek kapcsán kérdeztük Gyenes Kincsőt, az intézmény szociális munkását és ifjúsági vezetőjét a vakációs programokról.

„Valóban nagyon fontos számunkra az önkéntesség, amely amellett, hogy a közösség érdekeit is szolgálja, az egyének számára is rengeteg fejlődési lehetőséget biztosít. Idén nyáron is szeretnénk minél több élményalapú programot szervezni” — magyarázta Gyenes Kincső. Megtudtuk, hogy az önkéntesek csoportokba osztva tevékenykednek: van gyerekcsoport, az ifjúság és a felnőttek, valamint az idős önkéntesek, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig a közeljövőben szeretnének újabb gyerekcsoportokat indítani.

hirek/2021/junius/23/maltai.jpg
A Máltai Szeretetszolgálat szociális központja jelenleg 80 gyermeknek biztosít interaktív programokat / Fotó: Magánarchívum

A máltais csapat idén is több tábort szervez, főképp hátrányos helyzetű gyermekek számára, ugyanakkor lesznek olyan országos szintű rendezvények, ahol a helyi szervezet is jelen lesz. Lesznek csapatépítő programok az önkénteseknek, és terveznek egy olyan hétvégét is, amin az önkéntesek családjaikkal együtt vehetnek majd részt. „Amit még szeretnék kiemelni, az a Partiumi Magyar Napok keretében tartott programunk, ami az évek során a Jótékony Limonádé nevet kapta. A PMN utolsó napjain (augusztus 20–22.) átalakul az egész központunk, ahol barátságos és vidám környezettel várunk majd mindenkit, játékkal és egyéb más színes programmal kicsiknek és nagyoknak egyaránt” — foglalta össze.

„Ugyanakkor van még egy program, amelyről egyelőre csak annyit szeretnék elárulni, hogy elkezdtük a szervezését. Korábban nem volt alkalmunk ehhez hasonló programot szervezni, ezért számunkra is teljesen új kihívás. Alig várom, illetve várjuk, hogy részletesen beszámolhassunk a nyilvánosságnak erről is” — összegzett a szatmári máltaisok szociális munkása és ifjúsági vezetője, hozzátéve, hogy a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységeiről, kihívásaikról és munkájukról még több információ érhető el a szervezet Facebook-oldalán.

SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Megint nyakunkon a kánikula

Sárga hőségriasztás van érvényben szerdán és csütörtökön
Szatmár megye

Megnőtt a vízfogyasztás a meleg időben

Tízszázalékos többletigényt regisztrált az Apaserv Rt. az utóbbi időszakban.
Szatmár megye

Kohó üzemmódba kapcsol a nyár!

Csütörtökre Szatmár megyébe is „bekapcsolja” a perzselő üzemmódot a nyár, az eddig csak a déli megyékre kiadott hőségriasztás keddtől érvényes lesz mifelénk is.