Vidék

Petőfi emléktábla Zajtán és Nagypeleskén

A már meglévő Petőfi emlékműtől nem messze lesz leleplezve az új eméktábla Nagypeleskén. (Fotó: a szerző felvétele)
2023.11.24 - 11:15
Közösen állítanak emléket a szabadsághős költőnek a romániai Lázáriban és a magyarországi Zajtán. Emléktábla-leleplezés lesz szombaton Zajtán és Nagypeleskén.

A lázári községi RMDSZ és a zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesület kezdeményezésére, a #Petőfi200 rendezvénysorozat égisze alatt emléktábla avatási ünnepség lesz november 25-én szombaton a a magyarországi Zajtán és a romániai Nagypeleskén. A tükör-rendezvény romániai idő szerint 14 órakor kezdődik a magyar oldalon, ahol a zajtai római katolikus plébánia udvarán kap helyett a költő emlékének szentelt tábla. Ezt követően a határ keleti oldalán folytatódik az esemény, ahol a készülőfélben lévő nagypeleskei parkban fogják leleplezni Petőfi Sándor másik emléktábláját.

Zajta az egyik, a másik Peleske

Bizonyítható, hogy a költő járt mindkét településen, sőt, Nagypeleskén megpihenve még verset is írt, a horizonton látható máramarosi hegyek ihlették az „Amott azok a hegyek…” című költeményét.
A két településről a költő írt az egyik – Kerényi Frigyesnek küldött – levelében is, 1847. július 17-én. Épp Beregszászról utazott Szatmárnémetibe, amikor útba ejtette a két települést:
„Csekétől Szatmárig érdektelen falukon visz keresztül az út. Neveik sem jutnak eszembe, noha már több ízben jártam erre. Csak kettőre emlékszem, Zajta az egyik, a másik Peleske. Valahányszor átjöttem e falukon, megemlékezem a peleskei nótárius, Nagy-Zajtai Zajtay Istvánról és szerzőjéről, a régi jó Gvadányiról. Istenemre, sokért nem adnám, ha én írtam volna a Peleskei nótáriust....”

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 
 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Zajta: otthon maradt az arany fakanál

Szép számmal főztek, beszélgettek, találkoztak, táncoltak a Sváb Csűr előtti árnyas fák alatt.
Külföld

A nagy zajtai nyárbúcsúztató

Vége van a nyárnak, de nem a forróságnak, a Sváb Csűr udvarára mindenkit odavárnak!
Külföld

Körbeíjazták a zajtai templomot - KÉPGALÉRIA!

A Zajtai Vitézek és a Vitéz Gaál Lajos Egyesület szervezett örömíjászkodást szombaton Zajtán.