Jegyzet

Péter mint kőszikla a politikában

2012.06.22 - 11:00

Eljött az idő, hogy levegőt vehetünk, befejeződtek a választások, elkezdődhetnek a beiktatások. Talán nem volt még ilyen sohasem: mindenki nyert. Nem merem elszólni magam, csak remélem, hogy a választók is nyertek: tapasztalatot. Az általános választójog elterjedésétől kezdve a törvényhozók úgy gondolták, hogy a választást csupán egyetlen lépés választja el a képviselők mandátumának gyakorlásától. De az idő múlásával világossá vált, hogy az első lépésben sokan megválasztanak keveseket, a másodikban pedig ezek a kevesek becsapják a sokakat, és mandátumuktól idegen érdekeket képviselnek. Ez a hiba pedig a választók érdekeitől eltávolodó, klikkekre szűkült politikai pártokban gyökerezik. A pártgépezetben ugyanis az érdekcsoportok pénzelik a jelölteket, és diktálják követendő politikájukat. Mindez a népképviselet eszméjének és megvalósításának mély válságára utal. A vezető politikusok nyilatkozatai alapján június 10–én mindenki nyert, csak megfelelő módon kell magyarázni a történteket, hiszen az is jól járt, aki tapasztalatot szerzett. Az RMDSZ is nyert, ugyanis néhány embere ott maradhat asszisztálni az előszobákban. Örvendhet az MPP és az EMNP is, mondván, hogy lám–lám, mégis elveszítette a Szatmár megyei elnöki széket a magyarság, valamint Szatmárnémeti és Tasnád polgármesterségét, de győzött a választás szabadsága. Most ismét azon kesereg mindenki, hogy össze kell fogni. Ez a kampány és voksolás jó főpróba volt az őszi választásokra. Jó ideig lehet még gyűjteni az anyagot a másik lejáratására, mindent megtenni, hogy az elvesztett félmilliónyi szavazó ezután se menjen el szavazni. Úgy látszik, hogy a magyarokat nehezebb mozgósítani, mint a románokat, mert ők most is nagyobb arányban mentek el választani, mint mi. Jobb volt a kampányuk, és lehet, hogy nekik jobbak a jelöltjeik, mint a mieink? Van néhány olyan polgármesterük, akik előzetes letartóztatásból kerülnek az önkormányzatok élére. A demokráciának az a lényege, hogy mindenki választhat, és mindenki választható. Aki jól tud kampányolni elítéltből ítélethozó lehet. Ma már egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem csak kitalált történet, de mély, megfontolásra érdemes gondolatokat hordoz Tamási Áron Rendes feltámadása. Mint ahogy a politikában is érvényes a hatalomátadás:„Te Péter vagy, erre a kősziklára építem fel...”

Elek György