Szatmárnémeti

Peténél és Csanálosnál az országból se ki, se be

2020.12.15 - 11:57

16:31

Kedden reggeltől összeomlott a magyarországi határellenőrzési rendszer, azaz nem lehetett sem az ország területéről ki, sem oda belépni, s mivel a román-magyar határon közös határellenőrzés zajlik, a romániai határrendészek is kényszerpihenőre voltak ítélve — az útra indultak pedig idegtépő várakozásra, ugyanis a hiba bejelentésekor a magyar hatóságok azt is közölték, hogy a hiba elhárításáig egyetlen jármű sem lépheti át a határt.

A 9 órakor kezdődött meghibásodás miatt több átkelőpontnál is hatalmas kocsisorok torlódtak fel: Peténél, Csanálosnál, de Borsnál és Nagylaknál is több órás várakozás előzte meg az átkelést.

A forgalom végül bő négy és fél órás szünet után, 13 óra 25 perckor indult újra, ám ekkor már a határszakasz minden átkelőpontja pirosan villogott az óriási torlódás miatt — például a Nagylak II. autópálya-határátkelőnél a Romániából távozni akaró gépkocsik sofőrjeinek 300 percet is várakozniuk kellett, de Peténél is 100, míg Nagylak I.-nél 60 percet. Természetesen a határ túloldalán, Magyarország területén is torlódtak a járművek — késő délután a Romániába való belépéshez Peténél kellett a legtöbbet (90 percet) várni, a Bors autópálya-határátkelőnél pedig 30 percet.

Az egyébként is nehézkes teherforgalom pedig még inkább lelassult — az országból való kilépéskor az Arad megyei Gyulavarsándnál mérték a legnagyobb, 360 perces várakozási idő, míg Peténél csak alig valamivel kevesebbet, 300 percet; egyébként itt az országba való belépésre is ugyanennyit kellett várniuk a monstrumoknak. 

 

11.57

A 9 órakor kezdődött meghibásodás miatt több átkelőpontnál is hatalmas kocsisorok torlódtak fel Peténél, Csanálosnál, de Borsnál és Nagylaknál is legkevesebb kétórás várakozás előzi meg az átjutást — majd, ha újraindul a hálózat.

A Román Határrendészet arra kér mindenkit: amennyiben nincs halaszthatatlan dolga, ne akarjon most Magyarországra átkelni, ha pedig mégis szükséges, indulás előtt a https://www.politiadefrontiera.ro/ro/traficonline oldalon tájékozódjanak arról, hogy egyáltalán újraindult-e már az átkelés, illetve hogy mekkora a torlódás és a várakozási idő.

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A keresztlevél nem alkalmas határátlépésre

A 2005/248-as törvény értelmében a kiskorú román állampolgárok útlevéllel, illetve (14 év fölött) útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak külföldre. A születési bizonyítvány nem minősül úti okmánynak.
Külföld

Felvonult a szlovák rendőrség a magyar határon

Szlovákia hétfő este nagy erőket vonultat fel a Magyarországgal közös határán – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. Szlovákia a Gázai-övezetben kialakult helyzet, valamint a lehetséges biztonsági fenyegetések miatt döntött így.
Külföld

Schengen: nem lesz eltörölve a Romániát kizáró döntés

Az Európai Unió Bírósága (EUB) „nyilvánvalóan elfogadhatatlanként” elutasította Eugen Tomac keresetét, amelyben a román európai parlamenti képviselő az EU Tanácsa Románia schengeni csatlakozását elutasító tavaly december 8-i határozatának megsemmisítését kérte.