Belföld

Percekkel a tűz előtt jött ki a klubból egy székely lány

2015.11.02 - 18:00

Perceken múlhatott egy magyar lány élete a bukaresti tűzvészben. A székelyföldi lány a Magyar Nemzetnek számolt be arról, mit tapasztalt a helyszínen.

A szemtanú – aki azt kérte, ne tegyék közzé a nevét – a barátaival négyesben ment a klubba, ahol egyórás késéssel kezdődött meg a Goodbye To Gravity nevű román metálzenekar koncertje. A kijárattól legtávolabb eső helyen álltak, de fél órával a kezdés után a lányra rosszulét tört rá, és megkérte a barátját, kísérje ki a levegőre. Alig értek a bejárathoz, egy percen belül arra lettek figyelmesek, hogy emberek kezdenek kifelé rohanni a klubból, majd röviddel azután meglátták a mögöttük felcsapó lángokat és a füstöt. Égett ruhájú emberek jöttek, óriási volt hangzavar és a káosz, pár másodperc alatt a klub előtti tér is megtelt tömény fekete füsttel – tette hozzá a túlélő. Vártak a barátaikra, de azok nem jöttek, az egyikük a lány szerint biztosan meghalt, a másik testének pedig hetven százaléka megégett és a tüdeje is megsérült, életveszélyes az állapota, gépek tartják életben. A túlélő azt is felidézte, hogy a klub előtt súlyosan megégett emberek könyörögtek a járókelőknek, hogy vigyék el őket az autójukkal a kórházba, ekkor jött meg az első mentő is. "Én voltam a legszerencsésebb a tömegből" – idézte a lap a lányt. A péntek esti tűzvésznek eddig már 31 halálos áldozata és 90 kritikus állapotban lévő sérültje van. A szórakozóhely hangszigetelése gyulladhatott ki a koncert közben alkalmazott pirotechnikától.