Sport

Pénzköltés Tordán

2015.05.09 - 18:00

Úgy tűnik, a Tordai Potaissa csúfot űz a férfi kézilabda másodosztályból, elfelejtve, hogy éveken keresztül szerepelt ő is az A-osztályban, csak a harmadik éve villog az élvonalba.

Ezt azért mondjuk, mert a szatellitcsapata negatív világrekord felállításán dolgozik. A szombati bajnoki mérkőzés előtt -20 pontja volt, és vélhetően még kap néhány pont levonást a román szövetség részéről, mivel a Szatmárnémeti VSK elleni találkozón sem volt hat felnőtt játékosa, csak tehetségtelen ifikkel játszott a Kolozs megyei alakulat. Nicolae Istrate edző legénysége simán nyert 40-26-ra, a hazai alakulat csak az első félidő végén zárkózott fel, amikor nyolcról négy gólra hozta a hátrányát (13-17). Viszont a föderáció törölheti az eredményt és 10-0-ra a VSK javára írhatja a meccset, mivel a Potaissa csak két felnőttet engedett át a szatellitcsapathoz. Ez viszont azt jelenti, hogy feleslegesen költötte a pénzt a VSK. Ez most nem az ő hibájuk, hiszen a szövetségnek kellett volna fellépnie már korábban és kizárja azt a csapatot, aki semmibe veszi a bajnokságot és péznkidobása kényszeríti az ellenfeleket.

A VSK - amely marad a csoport táblázatának a 3. helyén - az utolsó előtti forduló mérkőzését szerdán 17 órakor játssza hazai pályán, a Segesvári Național lesz az ellenfél a Both Katalin Sportteremben.

Férfi kézilabda, A-osztály, B-csoport, 24. forduló

Tordai Potaissa II - Szatmárnémeti VSK 26-40 (13-17).

VSK: Pogyină (1 gól) - Pop 1, Ungar 1, Morar 1, Santeiu 2, Udriștioiu 3, Cristescu 3, Varga 6, Clipea 6, Mateș 7, Oláh 9.