Külföld

Pénzérmével tiszteleg Ennio Morricone emléke előtt Olaszország

2021.06.17 - 14:04

Az olasz pénzverde szerdai közlése szerint a Grandi Artisti Italiani (Kiemelkedő Olasz Művészek) elnevezésű sorozat legújabb darabja kétféle változatban lesz elérhető.
    Az ezüst emlékpénzérméből mindössze 8 ezer darab, a kétfémes ötvözetből 10 ezer darab kerül forgalomba - írja a La Repubblica című olasz lap internetes oldala.
    Noha mindkettő törvényes fizetőeszköz, az érmékkel elsődlegesen a gyűjtőket célozzák meg.
    Az érmék egyik oldalán Morricone portréja látható, amelyet a Republica Italiana felirat ölel körbe, a másik oldal a zeneszerző kezeit mutatja vezénylés közben, valamint a neve és a 2021-es dátum olvasható.
    A legendás filmzenék komponistája tavaly júliusban, 91 éves korában halt meg Rómában. Karrierje során több mint 500 film zenéjét írta, köztük az Egy maréknyi dollárért és a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikusokét.
    Öt alkalommal jelölték Oscar-díjra - 1978-ban a Mennyei napok, 1986-ban A misszió, 1987-ben az Aki legyőzte Al Caponét, 1991-ben a Bugsy, 2000-ben a Malena zenéjéért -, mielőtt 2007-ben megkapta az amerikai filmakadémia kitüntetését életművéért.
    2016-ban negyven év elteltével visszatért a western műfajához, és az Aljas nyolcas című Tarantino-filmhez komponált zenéjével 87 évesen, hatodik jelölését sikerült a kategória Oscarjára váltania, megkoronázva ezzel több mint hat évtizedes, hosszú és sikeres pályafutását.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Magazin

A zeneszerzőnek szentelte a járvány utáni első koncertjét a milánói Scala

A 91 évesen elhunyt Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerzőnek, karmesternek szentelte az újranyitás utáni első, közönség előtt tartott koncertjét a milánói Scala operaház hétfő este.
Külföld

Meghalt Ennio Morricone

Hétfő hajnalban elhunyt Ennio Morricone világhírű zeneszerző, írja a La Repubblica.
Magazin

Asztúria hercegnője-díj - Ennio Morricone és John Williams a művészet kategória idei nyertese

A két világhírű zeneszerző, Ennio Morricone és John Williams nyerte el ebben az évben a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria hercegnője-díjat művészet kategóriában - hirdette ki döntését a zsűri pénteken Oviedóban.