Sport

Partnerség a géberjéniekkel

2015.10.26 - 22:45

Minden tekintetben hasznosnak mondható, hogy Szatmár Megyei Karate Egyesület (AJK) vezetősége is részt vett a magyarországi Géberjénben rendezett tanfolyamon, hiszen Magos Róbert elnök, és dr. Kovács Ottó marketing-igazgató partneri tárgyalásokat is folytatott a község polgármesterével, Máténé Vincze Andreával.

A karatékák egyébként egy önvédelmi edzésen vettek részt a Veterán Harcművészeti Klub trénerének, sensei János Iván meghívására. „Egy családias hangulatú, de ugyanakkor nagyon hasznos edzés volt, amelyen több mint negyven karatéka vett részt. Az edzést vezető Lovas Zoltán személyében is egy kiváló szakembert ismerhettünk meg” — értékelt Magos, aki elmondta, hogy a polgármesterrel folytatott egyeztetések során egy megállapodás születhet Géberjén és az AJK között, amelynek eredményeként az AJK tagegyesületeinek sportolói edzőtáborba utazhatnak a község újonnan létesített szabadidő parkjába, ahol a szállás is biztosítva lesz.