Belföld

Pártnagygyűlés — mint a „régi szép” időkben

2018.06.08 - 14:03

Szatmár megyéből 1500 szociáldemokrata vesz részt a párt szombati, bukaresti nagygyűlésén, amelyre több százezres tömeget várnak a szervezők — de nem mindenki nagygyűlésezik jószántából.

Igencsak hangzatos céllal: a jogállamiság, a polgári alapjogok és a demokrácia védelmében hirdetett nagygyűlést szombat estére a Szociáldemokrata Párt (PSD), amely Liviu Dragnea pártelnök megfogalmazásában a választói legitimitás nélküli, az „államon élősködő”, a demokratikusan választott intézmények döntéseit „eltérítő” hatalmi szervek visszaélései ellen irányul. Mások megfogalmazásában viszont az egész hajcihőt „a Liviu Dragnea nevű elítélt védelmében és kedvéért” szervezi az a párt, amely egyébként vezeti az országot, uralja a képviselőházat és a szenátust, s a prefektusok, megyei tanácselnökök és polgármesterek zöme is hozzá tartozik. Nos, így vagy úgy, de (a távolságok függvényében) pénteken kora hajnaltól autóbuszok, mikrobuszok, kiskocsik serege indul a fővárosba és viszi a nagygyűlésezőket — Szatmár megyét 1500 fős küldöttség képviseli. „Itthonról körülbelül 1100–1200-an indulunk autóbuszokkal, mikrobuszokkal és személygépkocsikkal, s természetesen csatlakoznak hozzánk a fővárosban dolgozó szatmári szociáldemokraták is. Mivel különféle járművekkel s ennek értelmében különböző időpontokban kelünk útra, a szatmári küldöttség tagjai szombaton 17 órakor találkoznak Bukarest egy adott pontján, ahonnan már közösen vonulunk a 20 órától kezdődő, Victoria-palota előtti nagygyűlésre. Ennek végén az autóbuszok elindulnak haza Szatmárra, a többi járművel érkezettek közül azonban többen is a fővárosban éjszakáznak” — magyarázta szerkesztőségünk megkeresésére Aurelia Fedorca, a PSD megyei szervezetének elnöke, a rá jellemző optimizmussal hozzátéve azt is: a 12–13 órás autóbuszozás fárasztó lesz ugyan, de mivel közös cél és érdek vezérli őket, legalább alkalmuk lesz át- és megbeszélni olyan dolgokat, amelyekre máskor nemigen jut idejük.

Úgy tűnik azonban, az előzetes számítások szerinti több százezer főnyi nagygyűlésező — akik a pártelnök szerint „szabad és demokratikus országban akarnak élni, ahol senki sem próbálja megfélemlíteni az igazságszolgáltatást” — nem mindegyike megy „önként s dalolva” Bukarestbe, hanem PSD-s önkormányzati és intézményvezetők, iskolaigazgatók, állami vállalatok irányítói kényszerítik őket. Erre országszerte számtalan — igaz, „csak” verbális — bizonyíték van, amelyet egy portál gyűjtött össze, s a legkülönbözőbb településekről érkeztek konkrét jelzések, hogy vagy a szociális segélyek megvonásával/visszatartásával, vagy munkahelyük elvesztésével fenyegették meg a nagygyűlésezni vonakodókat. Romeo Nicoară, a Nemzeti Liberális Párt Szatmár megyei képviselője közösségi oldalán tett közzé felhívást és kérte: jelezze bárki, akinek ilyenfajta „zsarolásról” van tudomása, esetleg szenvedő alanya. „Több ilyen esetről is tudomásunk van már: Szatmárudvariban a szociális segélyezetteknek helyezték kilátásba a segélyek megvonását, amennyiben ódzkodnának Bukarestbe menni, viszont két hónapig nem kell közmunkát végezniük, és ételt-italt is kapnak, ha vállalják a kirándulást; Avasújfaluban a szociáldemokrata tanácsosokat fenyegették meg, hogy elveszítik mandátumukat, és a pártból is kirakják őket, ha nem mennek Bukarestbe, Szatmárnémetiben pedig a megyei tanács volt alelnöke fenyegetett meg több személyt azzal, hogy kirúgja/kirúgatja munkahelyéről” — sorolta szerkesztőségünk megkeresésére Nicoară.

 

 

Szabó Kinga Mária