Szatmár megye

Partiumi búzaösszeöntő ünnepség

2023.07.25 - 10:02
Egybeöntötték az összetartozás kifejezéseként a Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros magyar lakta térségeiből felajánlott kenyérbúza-adományokat a partiumi falugazdászok és a szilágysági gazdaküldöttek. A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program részét képező partiumi búzaösszeöntő ünnepségnek, amely egyúttal Szilágy megyei búzaösszeöntő ünnepség is volt, idén Sarmaság adott otthont.

Partiumi-, és egyúttal Szilágy megyei búzaösszeöntő ünnepségre gyülekeztek július 23-án, vasárnap délután Sarmaságon, az egykori Kemény-kúria udvarán a Partiumi Falugazdász Hálózat és a szilágysági magyar gazdaközösség tagjai.

hirek/2023/julius/buzaontes/5.jpg

Az ünnepséget – amelynek keretében, az összetartozás jegyében a Partium különböző tájegységeiből származó búzát öntötték össze a küldöttek – Szilágy megye elöljárói, település-vezetői, parlamenti képviselői és kormányzati tisztviselői mellett Veres Judit Ágnes, az agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának kormányfő-tanácsosa, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a MAGOSZ és a Magyarok Kenyere Alapítvány részéről Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program magyarországi programigazgatója is megtisztelte jelenlétével.A rendezvény a helyi katolikus, református és baptista felekezetek lelki vezetőinek áhitatával kezdődött, majd a köszöntők rendjén Dari Tamás prefektus és Seres Dénes parlamenti képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. A Partiumi Falugazdász Hálózat képviseletében Kovács Szabolcs, szervezeti vezető, a gazdálkodók nevében pedig dr. Nagy Miklós, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Bihar megyei elnöke szólt a nagy számban megjelent, népviseletbe öltözött ünneplő közösséghez.

hirek/2023/julius/buzaontes/1.jpg

Veres Judit a jókívánságok mellett az agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának különleges ajándékával is kedveskedett a partiumi falugazdászoknak: a búzakalászokból font szent koronás országcímert a szervezet nevében Kovács Szabolcs vette át.

Horváth Vivien beszédében a Magyarok kenyere program kiteljesedéséről beszélt. A jótékonysági gyűjtési akcióhoz mára a Kárpát-medence valamennyi tájegységéből csatlakoznak a termelők és a gazdaszervezetek, ennek köszönhetően a gyermekotthonok, óvodák, iskolák, idősotthonok, a szociális gondozó és ellátó-hálózatot működtető egyházi és civil szervetek támogatására a kezdeti 10 tonnához képest most már évi 1000 tonnás búzaadománnyal járulnak hozzá a magyar gazdák, a Kárpát-medence valamennyi szegletéből.

hirek/2023/julius/buzaontes/2.jpg

Kovács Szabolcs örömét fejezte ki, hogy a bihari, szatmári, szilágysági és máramarosi termelők jóvoltából a Partiumi Falugazdász Hálózat immár negyedik esztendeje évente 70-110 tonna közötti búzamennyiségekkel, azaz az összmennyiség közel 10 százalékával járulhat hozzá a Magyarok Kenyere Program sikeréhez és Partium térségében a rászorulók étkeztetéséhez. Merthogy a gazdák által felajánlott kenyérgabonát a falugazdászok – a partnerséget vállaló malmoknak köszönhetően – évről évre liszt formájában juttatják el a kedvezményezetteknek.

hirek/2023/julius/buzaontes/9.jpg


A köszöntőket, ünnepi beszédeket a főesemény, azaz a Partium, illetve a Szilágyság különböző tájegységeiből származó búzaadományok szimbolikus egybetöltése követte. A bihari, szatmári, szilágysági és máramarosi termelők kenyérnek való adományait előbb a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi falugazdászai öntötték egybe, majd a házigazdák, a Szilágyság magyar településeit, magyar lakta térségeit képviselő gazdaküldöttségek ürítették ki gabonás zsákjaikat az összefogást, összetartozást, az egymásról való gondoskodást és felelősségvállalást szimbolizáló tárolóba. Az összeöntött búzára, a magyarok kenyerére és az önzetlenül, bőkezűen adakozó gazdákra a sarmasági magyar vallási felekezetek lelkipásztorai kérték a Gondviselő Isten áldását.

hirek/2023/julius/buzaontes/3.jpg

A vasárnapi ünnepség különleges színfoltja volt az agrárminisztérium és a Partiumi Falugazdász Hálózat szilágysági agrárvándor-bölcsőjének átadása is: a kiságyat Seres Dénes társaságában Veres Judit és Kovács Szabolcs adtak át a Kárásztelken gazdálkodó Deák házaspárnak, Szabolcs Atillának és Henrietta Gabriellának. Újszülött leánygyermekük, Jázmin fél évig cseperedhet a szilágysági agrárvándorbölcsőben.