Szatmárnémeti

Parlamenterek fél évnyi munkája

2013.08.22 - 10:29

Augusztus végéig még parlamenti szünidejüket töltik a honatyák, de mi annak néztünk utána, mivel foglalkoztak mandátumuk elmúlt fél éves időszakában a román pártok színeiben mandátumhoz jutott Szatmár megyei választottak.

 

A román pártok Szatmár megyei szervezeteinek tagjaiként mandátumhoz jutott képviselők és szenátorok közül a legkevésbé ismert viszi a prímet, már ami a parlamenti aktivitást jelenti. Maria–Andreea Paul demokrata–liberális politikus neve mellett szerepel a legtöbb felszólalás, törvénymódosítás-tervezet vagy kérdés, ami azonban fabatkát sem ér, ellenzéki politikusról lévén szó. A főleg az avasiak szavazatai által mandátumhoz jutott politikus mind a Ponta–kormány ellen benyújtott mind az öt bizalmatlansági indítványban „benne volt”, ám egyikkel sem jutott dűlőre.

Egyetlen egyéni törvényjavaslattal sem állt elő eddig, féléves mandátuma alatt, de képviselőtársaival tizenhárom, főleg gazdasági és pénzügyi vonatkozású javaslatból vette ki a részét. Felszólalásaival azok érdekeit szolgálta, akik a parlamentbe juttatták, legnagyobbrészt az avasi települések problémáival foglalkozott.

 

Valer és a támadásai

A második legaktívabb román képviselő nem más, mint a párttársait is kitámadó szociáldemokrata Valer Marian, aki felszólalásaiban és írásos beadványaiban is ugyanazt a slendrián stílust használja, mint amilyenben a lapjában megjelenő írásait is írta. Egyéni törvényjavaslata az elmúlt fél évben Valernek nem volt, szenátortársaival hét törvénytervezeten dolgozott közösen. Hat politikai nyilatkozata és huszonhárom felszólalása gyakorlatilag értéktelen, mindahány személyeskedő, az ellenzéki érzelmű intézményvezetők által végzett munkát bíráló, érdemi probléma megoldását még a célzás szintjén sem érintő levelet takar. „Gazdapártjából” való kiléptetése után független politikusként kezdi majd szeptember elsejétől a következő parlamenti időszakot, ám csatlakozott a Dan Diaconescu–féle néppárti parlamenti csoporthoz, úgy tűnik ezzel a politikai alakulattal találja meg leginkább a közös hangot.

 

Petric és a gazdasági ügyek

 

Valer korábbi párttársa, a mandátumát többek közt J. F. Kennedyvel való hasonlóságával, és természetesen az Avasban szerzett népszerűségével megnyerő Octavian Petric tudja magáénak a román pártok szatmári képviselőinek legszegényebb bizonyítványát. A szociáldemokrata képviselő három törvényjavaslat kidolgozásában vette ki a részét, ugyanennyi politikai nyilatkozat szerepel a neve mellett és ugyanennyiszer is kért szót az alsóházban. Petricet, szociális érzelmű politikai irányultsága ellenére főleg a gazdasági ügyek foglalkoztatják, elsődleges céljának tartja a vállalkozók adóterheinek csökkentését, meglátjuk, hogy két év múlva lejáró mandátuma végén mit tud felmutatni ebben az ügyben.

Ovidiu Silaghi, nemzeti liberális párti képviselő, akire most leginkább évekkel ezelőtt készülő, ám csak miniszteri előterjesztése hallatán elővett korrupciós dossziéja miatt figyel oda a hazai közvélemény, átlagos fél évet zárt a parlamentben. Az átlagosnál többször kért szót a plénum előtt, a huszonhárom felszólalásában főleg ellenzéki politikusokkal kapcsolatos véleményét osztotta meg képviselőtársaival. Hét törvénytervezeten dolgozott, egyéni előterjesztés nélkül, neve mellett hat politikai nyilatkozat szerepel.

Munkaidő

A képviselőháziban nem, de a szenátusi adatbázisban nyilván vannak tartva a szenátusi ülések adatai is, ezek tanúsága szerint ebben az évben egyik szenátusi ülés sem tartott négy óránál tovább, illetve napok teltek el úgy, hogy a felsőházi plénum össze sem ült.

A „napi robot” mellett a képviselők és a szenátorok egyaránt tagjai különféle országok közötti kapcsolattartást célzó parlamenti baráti csoportoknak. Maria–Andreea Paul a Mexikóval, Dél-Afrikával és Hollandiával baráti kapcsolatot ápoló parlamenti csoport tagja, Valer Marian Dániával szeretne gyümölcsöző kapcsolatokat ápolni szenátorként. Octavian Petric a távol–keleti kapcsolatok önjelölt hőse, ő a Koreai Köztársaság és a Kínai Népköztársaság parlamentereivel együttműködésben álló csoportok tagja, Ovidiu Silaghi elérhetőbb terveket dajkál, ő svéd, belga és olasz vonalon mozog a parlamenti kapcsolatápolás terén.

Egyik baráti csoport esetében sem találni semmiféle életjelet az elmúlt fél évi parlamenti tevékenységek között.

 

 

Princz Csaba