Sport

Párizsi Paralimpia: kilencedik és ötödik lett Osváth Richárd

2024.09.06 - 14:54

A vigaszágon elért helyezésekkel tér haza a szatmárnémeti születésű, magyar színekben versenyző paralimpikon.

Ez alkalommal nem sikerült elérni a kitűzött célt és nem termett érmet a 2024-es, párizsi paralimpiai játékokon való részvétel a szatmárnémeti születésű, a magyar DEAC színeiben versenyző Osváth Richárdnak.

A korábban világversenyeken nagyon jól szereplő – többek között Európa bajnok, világ és olimpiai ezüstérmes –, versenyző ezen a versenyen „nem vívott jól...” – így összegzett a friss.ro pénteki megkeresésekor.

Mindkét fegyvernemben, amelyikben pástra állt volt aki útját állja, kardban a kilencedik helyezést tudta elérni, tőrben ötödik lett.

Osváth Richárd:
„Régen sokszor napokig ostoroztam magam a versenyek után, ha nem nyertem, most megpróbálom élvezni egy kicsit. Próbálom megélni a jelent, úgy, ahogy van, mert ami igazán fontos, azt úgy is otthon vár rám: a családom, a feleségem és a gyerekeim. Próbálok így tekinteni erre az egészre, és lehet, hogy ha kijutok négy év múlva Los Angelesbe, fordul majd a kocka, és megint érmet nyerek.” – mondta.

Osváth Richárd és a magyar vívócsapat szeptember kilencedikén tér haza Magyarországra – Richie Debrecenbe –, a jövő hét végét Szatmárnémetiben szeretné tölteni az élsportoló.

Princz Csaba
(Fotó: Vígh Johanna MPB / hparalimpia.hu)

 

Ajánljuk még a témában:

Sport

Futball: a Dinamo ellen játszik idehaza az Olimpia VSK

A bukaresti csapat az alsóházban, a 19. helyen áll, öt ponttal előzi meg a 21. pozícióban lévő Olimpia VSK-t.
Sport

Futball: a győzelem az egyetlen opció a CS Tunari ellen

Február 28-án hazai pályán fogadja az ilfovi csapatot az Olimpia VSK gárdája.
Sport

Vívás: konföderációs elismerés Kurtinecz Johannának

A román fiúcsapat a 12. helyen végzett, az ország lányegyüttese a 13. helyen zárt Tbilisziben.