Szent Mihály havának Szent Mihály napja, szeptember 29-e nem csak a katolikus vallás egyik jeles ünnepe, hanem a paraszti, gazdasági évkör egyik legfontosabb fordulója is.

A pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról, a Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Mihály napján hajtották vissza a falvakba és ekkor számoltatták el, fizették ki és szegődtették újra a pásztorokat. Szent Mihály éjszakáján pásztortüzeket gyújtottak, hogy a legelőről hazatérő pásztorok a tűz fényét követve biztosan hazataláljanak — számos legenda kötődik a pásztortüzekhez, közülük talán a legismertebb, hogy a jelzésként szolgáló, útmutató pásztortüzek nem aludhattak ki sehol addig, még az utolsó pásztor is haza nem ért, hiszen a tűz bármilyen okból történő elalvása a következő tenyészévre nézve balszerencsét, rontást jelentett a népi hiedelemvilág szerint.
A magyar néphagyományban pedig ezzel a nappal kezdődött az úgynevezett kisfarsang ideje, a lakodalmazások őszi időszaka, ami Katalin napjáig (november 25.) tartott.

Az őszi időszak „hivatalos” kezdő- s a természetbeni szolgáltatások teljesítésének határnapja a keresztényi jócselekedetként a szegények megvendégelésének, a „szegényetetésnek” ideje is. 
Szent Mihály arkangyal, a mennyei seregek fejedelme, Lucifer legyőzője, az egyház oltalmazója, küzdelmeinek pártfogója. Ősi hagyomány szerint patrónusa a keresztény katonáknak is, főleg, ha a pogányság ellen a hitért küzdenek, a világ végén harcolni fog minden hívő keresztény lélekért, hogy kiragadja a sátán hatalmából. 
A haldoklókat is oltalmazza -  ezért hívták a „halott vőfélyének”, a ravatalozó állványt pedig „Szent Mihály lovának” - majd átvezeti őket a másvilágra és ő teszi mérlegre az ember jócselekedeteit és gonoszságait a túlvilág kapujában, ezért ábrázolják sok esetben kezeiben kardot és mérleget tartva.
A Göncölszekeret eleink Szent Mihály szekerének hívták, a Tejutat pedig Szent Mihály útjának.

A mezőgazdasági munkákban is jelentős határnap: az őszi vetést befejezve ekkor láttak neki benti munkáknak, a méheket becsukták hiszen megszűnt a mézelés, a disznókat az erdőkből behajtották. A szegődtetés, a "váltakozás" napja is Szent Mihály napja, a cselédek ekkor változtattak helyet, ekkor költözködtek, akárcsak a (szőlő)csőszök.

Az őszi napéjegyenlőség eltelte után a munka rendje is megváltozott: Szent Mihály napjától kezdve volt szabad csak bent a házban gyertyát vagy mécsest gyújtani az esti munkákhoz, például a fonáshoz vagy a kukoricafosztáshoz, amelyekhez rendszerint ilyenkor kezdtek neki.

Mivel az évi átlagnál korábban szüretelő vidékek bora már kiforrt, Borszűrő Szent Mihály napjának is nevezik, másutt pedig ez a nap volt (és még az ma is) a szüretelés „hivatalos” kezdete. Ugyanakkor női munkatilalmi nap is: aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég.

A természetben, az időjárásban is változás áll be, s mivel Szent Mihály napja az őszi napéjegyenlőség tájára esik, mintegy ott áll a tél kapujában, így természetesen sokféle időjárással kapcsolatos hiedelem fűződik hozzá: ha a fecskék nem repültek el eddig a napig, akkor hosszú őszre lehet számítani, s ha ezen az éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú erős telet vártak, ellenkező esetben pedig enyhét.

Országszerte emlékezetesek voltak a szentmihályi vásárok, amelyeket a nagyobb városokban tartottak - de nemcsak azért mentek a vásárba, hogy megvegyék, amire télen szükségük lesz; ez szórakozást, ismerkedést, hírszerzést is jelentett az embereknek.
Ilyenkorra már kiforr az újbor, beindul a pálinkafőzés, kezdődhetett a lakodalmazás őszi időszaka. Az apátfalvi öregek szerint a legény Szent Mihály napján vitte el a lánynak a jegykendőt, ha még Katalin napja előtt meg akartak esküdni. Ez az időjárás még alkalmat adott arra, hogy a szabadban főzzenek és táncoljanak, esetleg a szabadban felállított asztaloknál mulassanak.

Szerkesztette
Szabó Kinga Mária