Karriert befutó rendőr és kommandós ritkán lesz drogkereskedelem miatt elítélt börtönlakó, s még ritkábban vállalja a nyilvánosságot — most megtette, hogy esetéből okuljanak a fiatalok.

Több mint száz kis- és nagykamasz gyűlt össze a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola dísztermében, ahol a tegnap kezdődött Bűnmegelőzés Hete rendezvénysorozat első megállójaként interaktív beszélgetés keretében járták körbe a fiatalkori bűnözést és a bűnelkövetővé válást — hiszen a szórakozást, a fel- vagy kitűnni akarást csak egy nagyon vékony határ választja el a szabadságvesztéstől (bűnelkövetéstől). A diákok — akárcsak minden más ilyen jellegű beszélgetés során — valósággal sokkolódtak a „hírtől”: 14 éves kor után bizony büntetőjogilag felelősségre vonhatók, hiába minősülnek kiskorúaknak, amíg nem töltik be 18. életévüket (ezzel egyébként szüleik zöme sincs tisztában), s a különbség „csak” annyi, hogy ha elítélik őket, akkor a szabadságvesztés hónapjait-éveit nem börtönben, hanem átnevelő és fegyintézetekben töltik. Az országban létező négy ilyen intézményben jelen pillanatban 355, 14–18 év közötti tinédzser van elhelyezve, s a legtöbbjük felnőtt (szülő, nagyobb testvér vagy barát) ráhatására követte el azt a bűncselekményt vagy bűncselekmény-sorozatot, amiért végül elítélték — különösen érvényes ez a lopások és rablások esetében, melyek több mint 90%-ában felnőtt/nagykorú volt az „ötletgazda felbujtó”. Mint elhangzott, ezért is különösen fontos megválogatniuk élő és virtuális barátaikat, odafigyelni, milyen baráti társasághoz, „bandához” csapódnak, és az egy mindenkiért, mindenki egyért, az összetartozás nagyszerű érzése közepette elgondolkodni azon: a nagy barátság meddig is tart, hol is van az a határ, amelyet nem kell(ene) átlépni, mert egyszerű barátból tettestárssá válik a fiatal. „Ifjúkori botlásunk törvényes nyoma egész életünkre megmarad, végigkísér vagy épp kísért, hiszen bizonyos szakmákat, pályákat büntetett előélettel elég nehéz választani, s van, amit nem is lehet. De az sem sokkal könnyebb: egész életünkön keresztül magyarázkodni s magyarázni az ifjúkori botlást, ami sokszor valóban a következményekre való nem gondolás miatti 'botlás'” — mondta a lebilincselő stílusban magyarázó Emilia Enătescu ügyvéd; szégyenkezés nélkül felemlegetve saját ifjúkorának nem törvényt sértő botlásait is, ugyanakkor ügyvédi praxisának olyan megtörtént eseteit is, amikor nagyon is komoly következményekkel járt a felelőtlen „csínytevés”, mint annak a két, 16 és 17 éves kamasznak az esetében, akik egyikőjük ismerősének autóját „vették” kölcsön egy Szatmárnémeti közeli piknikövezetben, s gurultak el a közeli sörözőig, ahol megittak egy sört, a kocsit pedig ott hagyták — „kalandjukért”, vagy ha úgy tetszik, „vagányságukért” többéves nevelőintézeti szabadságvesztéssel fizettek. „A törvény nem ismerete nem mentesít a büntetés alól, s ha valami túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, hát az a legtöbb esetben nem is igaz” — intette a diákokat a fiatalkorú bűnelkövetőkkel foglalkozó Daniel Cheţe, példaként azt a nemrégiben történt esetet említve, mikor az egyik középiskola diákját kérte meg egyik ismerőse: „passzoljon el” három mobiltelefont diáktársai között, és a sikeres üzletkötésekért őt illeti a negyedik ultramodern készülék — mint utólag kiderült, a mobilok nem a külföldön dolgozó rokontól érkeztek, hanem lopottak voltak, a jóhiszemű diák viszont bűnelkövetővé vált. De egy-egy ilyen figyelemfelkeltő beszélgetés során semmi nem annyira „hatásos”, mint amikor egy börtönbüntetését töltő elítélt áll a fiatalok elé és meséli el okulásként saját történetét — hiszen az okos ember mindig más kárából tanul. A kamaszokat mindig nagyon érdekli a rácsok mögötti világ, izgatja a fantáziájukat, milyen lehet a külvilágtól, megszokott mindennapjaik világától és kényelmétől elzárva élni. „Csak egy napig próbáljátok ki mobiltelefon, tablet és laptop nélkül, és máris lesz némi fogalmatok, mit is jelent a 'szabadságvesztés'” — fogalmazott B. A., az az egykori nagyváradi rendőr és kommandós, akit három év és négy hónap börtönbüntetésre ítéltek kábítószer-kereskedelem miatt, és 1000 darab ecstasy tabletta eladásakor bukott le. „Megvolt mindenem, tényleg nagyon jó körülmények között éltünk, de nem volt elég, mert láttam a törvény másik oldalán luxuskörülmények közötti életet — mindent akartam, egyszerre és azonnal. A mohóságom ára, hogy mindent elvesztettem, feleségemmel és gyermekeimmel kéthetente találkozom, de megsimogatni sem tudom őket, közöttünk van az elválasztó plexilap. Kilencéves nagy fiam sírva kérdezi tőlem és sokszor otthon is: mikor jön már haza apa? Legkisebbik lányom szinte nem is ismer… Hamarosan szabadulok ugyan, de nem tudom, mi vár rám, mi lesz a jövőm” — mondta a férfi, részletesen ecsetelve a kényelmetlen börtönkörülményeket, a monoton mindennapi programot, és kertelés nélkül válaszolva a kamaszok kérdéseire.

Szabó Kinga Mária