Szatmárnémeti

Pályázati lehetőség vállalkozóknak

2014.04.11 - 09:43

Gazdasági tanácskozáson való részvétellel ért véget Miklós herceg négynapos Szatmár megyei látogatása. A találkozón a herceg támogatásáról biztosította a megyénkbeli vállalkozókat.

 

Miklós román királyi herceg négynapos Szatmár megyei látogatásának fő programja egy tegnapi gazdasági konferencián való részvétel volt, ám ezt megelőzően több más helyen is vendégül látták. Hétfőn a Doamna Stanca Főgimnáziumot látogatta meg, este pedig a Dinu Lipatti Filharmóniában fogadták egy, a tiszteletére rendezett komolyzenei koncerttel, melyen a Consonantia trió Veracini-szonátákat adott elő. Kedden a Tűzoltótornyot nézte meg, majd a nagykárolyi Károlyi-kastélyt járta végig, megtekintette a Károlyi család kaplonyi kriptáját, és találkozott a ianculeşti-i mócokkal is. Szerdán Avasfelsőfaluban az avasi múzeumot is meglátogatta. Tegnap „A vállalkozói szféra és a gazdasági növekedés” című konferencián díszvendégként vett részt a herceg, amelynek keretében a királyi család támogatásáról biztosította a jelen levő szatmári vállalkozókat. A konferencia keretében Dan Brumboiu, a Német-Román Gazdasági Egyesület elnöke bemutatta az általa képviselt egyesület tevékenységét, míg Cristian Raţiu, a Kis- és Középvállalkozások, Szövetkezetek Kolozsvári Területi Hivatalának szatmárnémeti programfelelőse arról tartott tájékoztatót, hogy milyen támogatási programokra lehet jelentkezni. Április 24-étől válik aktívvá A nemzetközi piacokon való versenyképesség növelésére meghirdetett támogatási program. Erre a programra azok a cégek jelentkezhetnek, amelyek legkevesebb egy éve be vannak jegyezve, s ez alatt az idő alatt tevékenységet is kifejtettek. A támogatás értéke maximum 80 ezer lej, mely a beruházás legfeljebb 80 százaléka lehet. Az érdekelt vállalkozóknak a vállalkozói tervüket kell online elküldeniük, a program életbe lépését követő 10 napon belül. A leadott terveket egy előre meghatározott pontozási rendszer alapján értékelik a szakemberek, és csak azok kerülnek be a második körbe, amelyekre legalább 50 pontot kapnak a készítőik. Idén erre a programra 18 millió lej áll rendelkezésre, s legkevesebb 225 pályázó részesülhet támogatásban. Raţiu röviden beszámolt arról is, hogy még lehet jelentkezni a fiatal vállalkozásokat támogató programra. Azok tehetnek le pályázatot, akik 35 évnél fiatalabbak, korábban nem voltak cégtulajdonosok, először hoznak létre kft.-t, valamint nem részesültek korábban támogatásban ebből a programból. A program érdekessége, hogy a pályázóknak úgynevezett kezdő kft.-t kell létrehozniuk, azaz S.R.L.-D-t (debutant). A programokról bővebb információ a http://www.aippimm.ro/ honlapon található. A Szatmár megyei vállalkozók Szatmárnémetiben, a Decebal utca 4. szám alatti épület II. emeletén, Cristian Raţiunál kaphatnak bővebb felvilágosítást, vagy a [email protected] e-mail-címen, illetve a 0732813414-es, 0757108574-es telefonszámokon.