Csütörtökön 21.45 órától Lettország ellen játszik hazai pályán Magyarország labdarúgó-válogatottja. Bernd Storck szövetségi kapitány legényei a legutóbbi vb-selejtezőn Andorrában kaptak ki.
A hetedik meccsnap mérkőzéseivel folytatódnak a 2018-as labdarúgó világbajnokság selejtezői. Kilenc meccset rendeznek, köztük a B jelzésű széria 7. fordulójának a találkozóit is, így Magyarország válogatottja is pályára lép: a 21.45 órakor kezdődő mérkőzésen Lettország nemzeti együttesét fogadja.
Bernd Storck szövetségi kapitány legényei a kínos andorrai kudarc után játszanak a hazai közönség előtt, a hátra levő meccseken pedig reálisan az lehet a célja, hogy megszerezze a harmadik helyet csoportjában, illetve visszaszerezze a szurkolók bizalmát és lelkesedését. A német szakvezető ígérete szerint együttesének nemcsak a három pont begyűjtése a célja, hanem gólokkal szeretné feledtetni a drukkerekkel a pireneusi miniállamban elszenvedett egygólos vereséget. A hat forduló után hét ponttal harmadik magyarok győzelemmel nagy lépést tennének a pozíció bebiztosítása felé, ugyanis a két pont hátránnyal negyedik feröeriek az Európa-bajnok Portugália vendégei lesznek, míg a négypontos andorraiak a csoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető svájciakhoz látogatnak, a papírforma pedig mindkét esetben egyértelmű hazai sikert ígér.
Amennyiben mindkét válogatott a várakozásoknak megfelelően begyűjti a három pontot, a magyarok esélye matematikailag is elszáll az első helyre, ha pedig a sereghajtó lettek három ponttal távoznának a Groupama Arénából, akkor a pótselejtezőt jelentő második helyre is.
A selejtezők pénteken további kilenc mérkőzéssel folytatódnak, ekkor játszik a román válogatott Örményország ellen. Szombaton zárul a 7. forduló a hátra maradt kilenc találkozóval. Ezen a napon az aradi Ovidiu Hațegan középbíró vezeti majd a Wales – Ausztria mérkőzést, szélről pedig a Szatmár megyei bírói testülethez csatlakozó nagyváradi Octavian Șovre asszisztens fogja segíteni a munkáját, Gheorghe Sebastiannal együtt.
Vasárnap a 8. fordulóval folytatódnak a küzdelmek. Magyarország Portugáliát fogadja Budapesten, hétfőn pedig Montenegró – Románia mérkőzést rendeznek. Ugyancsak hétfőn, Ljubljanában a nagykárolyi Kovács István (Tisza) vezeti a Szlovénia – Litvánia vb-selejtezőt, Vasile Marinescu és Ovidiu Artene lesznek az asszisztensei, Marius Avram lesz a cserebíró.
A csütörtöki Franciaország – Hollandia mérkőzés megfigyelője a román Bírói Központi Bizottságának alelnöke, Alexandru Deaconu.
Európai vb-selejtezők, 7. forduló, csütörtöki program
B-csoport: Magyarország – Lettország (21.45 óra, M4 Sport), Portugália – Feröer-szigetek (21.45 óra, Digi Sport 3, magyar Sport 2), Svájc – Andorra.
1
Svájc
6
6
0
0
12–3
18
2
Portugália
6
5
0
1
22–3
15
3
Magyarország
6
2
1
3
8–7
7
4
Feröer
6
1
2
3
2–10
5
5
Andorra
6
1
1
4
2–13
4
6
Lettország
6
1
0
5
2–12
3
H-csoport: Belgium – Gibraltár, Ciprus – Bosznia-Hercegovina, Görögország – Észtország.
A-csoport: Luxembrug – Fehéroroszország, Bulgária – Svédország (21.45 óra, Digi Sport 2), Franciaország – Hollandia (21.45 óra, Digi Sport 1, magyar Sport 1).