Vidék

Pálinkaverseny lesz Kaplonyban

2022.01.06 - 15:23
Pálinkaversenyt, illetőleg a pálinka készítéséről, fogyasztásáról szóló estet tartanak Kaplonyban január 22-én, szombaton, az alkalomra minden helybeli pálinkatisztelőt szeretettel várnak.

A rendezvényre pálinkával lehet nevezni, mégpedig többféle kategóriában. Mintánként 10 lej a nevezési díj. A mintákat január 20-ig el kell juttatni a szervezőkhöz, a Kaplonyi Polgármesteri Hivatalba. A mintákat jelöletlen, félliteres üvegben kell leadni. Akik az előző évben neveztek, nem szükséges ismét megtenniük, tájékoztatnak a szervezők. Aznap este 7 órai kezdéssel vacsorával egybekötött kiértékelőt is tartanak — ennek keretében Nagy Botond pálinkaítész mond véleményt a nevezett italokról, illetőleg beszél a pálinkakészítésről.

Nagy Botond nemrég kezdett a minőségi pálinkafőzés tudományával foglalkozni, magas fokú igényességgel és alázattal, ami meghozta számára a sikert, például azzal, hogy zsűritagnak választották az Ákovita pálinkaversenyre, amely Csíkszeredában került megrendezésre. Beszélni fog a zsűrizés kulisszatitkairól, arról, miként működik a párlatok elbírálása. Kitér a legújabb irányzatokra, a tájegységekre jellemző ízek megőrzésére, figyelembe véve a technológiai szabályokat, valamint a pálinkafőzést forradalmasító egylépcsős lepárló berendezésre, amely által időt és mennyiséget is nyer a használója. Talán az sem meglepő, hogy a berendezést két magyar mérnök fejlesztette ki…

A díjakat is aznap adják át. A vacsorára fejenként 20 lej ellenében lehet jegyet váltani (már előzőleg jelezni kell a részvételi szándékot). Az eseménynek a kultúrház szolgál otthonául, a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően pedig csak az úgynevezett zöldizagolvánnyal, avagy hivatalos teszteredménnyel rendelkezők lehetnek jelen. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.
Szatmár megye

A partiumi termelőket is várják a zentai Mikulás-napi Pálinkafesztiválra

A Partiumi Falugazdász Hálózattal együttműködésben a partiumi megyékből is várja és fogadja az egyéni és üzleti főzők gyümölcspárlat-mintáit a vajdasági falugazdász-szervezet és a Zentai Gazdakör. A vajdasági nemzetközi pálinka- és párlatversenyre szánt mintákat november 23-ig gyűjtik a partiumi falugazdászok.