Szatmárnémeti

Pakkot kaphatnak a szatmári Nyilas Misik

2014.08.11 - 11:00

Nagyon sok olyan tehetséges magyar gyermek él Erdélyben, ezen belül Szatmár megyében is, aki továbbtanulna, ám körülményei akadályozzák abban, hogy anyanyelven tanulva bejuthasson a középiskolába, majd a felsőfokú oktatásba. Őket segíti a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület.

Az anyagi és szociális gondokkal küzdő családok gyermekei sok esetben kiszorulnak az oktatásból, esély és támogatás nélkül nem képesek kamatoztatni tehetségüket. A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület célja minél több, kilátástalan helyzetben élő erdélyi, magyarul tanuló, tehetséges gyermeknek esélyt és biztatást adni a tanulásra, és legalább az érettségiig eljuttatni őket. Főként vidéki, halmozottan hátrányos környezetben élő 7–10. osztályos gyermekeket és fiatalokat támogatnak.

A 2013/2014-es tanévben például 275 tanulónak segítettek — közülük 39-en Szatmár megyeiek —, a legtöbbjüknek a Tehetségtámogató program keretében.

„Minden évben érkeznek pályázatok Szatmár megyéből. Az elmúlt iskolai évben öt szatmárnémeti és négy nagykárolyi diák kapott támogatást, valamint 30 vidéki tanuló — Érendrédről, Erdődről, Bogdándról, Egriből, Gombástanyáról, Kaplonyból, Kálmándról, Magyarcsaholyból, Mezőfényről, Hadadról, Hadadnádasdról, Szilágypérből, Csomaközről és Vámfaluból” — tájékoztatta a Szatmári Friss Újságot Dániel Rita, a kolozsvári székhelyű egyesület programfelelőse.

A tehetséges tanulók egy éven keresztül havi támogatásban részesülnek — ezzel segítik őket például az iskolai bentlakás vagy éppen az ingázás költségeinek kifizetésében.

A programokban 2003 szeptembere óta közel ezer tanuló vett részt, a legtöbben 4–5 éven keresztül ösztöndíjasai voltak az egyesületnek.

Keresik a pakkok feladóit

 Napjainkban a tanulásnak fontos feltétele lett a pénz. A sokféle visszahúzó, akadályozó tényező közül kétségtelenül a családok szegénysége, szétesése áll az első helyen, de sok esetben hátrányt jelent a tanuló nyelvi, kulturális környezete, a kisebbségi oktatásban mindig ritkább iskolahálózat (a szórványokban különösen), a falusi iskolák és a szórványoktatás alacsonyabb színvonala, a fokozottabb terhelés a heti óraszámban (egyéb tárgyakon kívül az államnyelv tanulása). A falusi környezetből, a szórványokból származó gyermekek elkallódását a statisztikák is igazolják. Ne hagyjuk elveszni az erdélyi, ezen belül pedig a Szatmár megyei tehetséges gyerekeket!

Ahhoz, hogy minél több rászoruló, ám kiemelkedően tehetséges magyar fiatalnak segíthessen az egyesület, támogatókra van szükség. Mint megtudtuk, a segítők alig öt százaléka erdélyi, a támogatók nagy része magyarországi, illetve nyugati országokban lakik.

A támogató maga döntheti el, hogy személyes kapcsolatba kerül-e a családdal, amelynek gyermekét támogatja. Az egyesület fontosnak tartja és ajánlja minden támogatónak, hogy vállalja ezt a személyes kapcsolatot. De az egyesület a támogatókkal is folyamatos kapcsolatban van, tájékoztatja őket a támogatottjuk aktuális tanulmányi és szociális helyzetéről.

Abban pedig, hogy a programban részt vehessenek a kivételes tanulók, nagy szerepe van a támogatók mellett az osztályfőnököknek is. Az ösztöndíjkérelmek benyújtási határidejét nemrég augusztus 20-ra hosszabbították, a tanárok felelőssége pedig az lenne, hogy segítsenek megtalálni a tehetségeket!

Azok, akiknek módjukban áll támogatni a gyerekeket, vagy többet szeretnének tudni az egyesületről, bővebb információkat kaphatnak a www.nyilasmisi.ro internetes honlapcímen.