Nagykároly

Óvodásokkal szerettetik meg a mozgást

2018.03.02 - 19:00

Az elmúlt hét folyamán immár második rendezvényéhez érkezett az ún. Kalokagathia projekt, amelyben két nagykárolyi óvodai csoport, Suhó Andrea Csipike csoportja, valamint Dull Noémi és Sebestyén Júlia Virágok csoportja vett részt.

Az óvodások a projekt keretén belül a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum előkészítőseivel együtt egy közös tornaórán vettek részt, amelyet Szilágyi Gábor tornatanár tartott meg nekik. A gyerekek különböző mozgásos, játékos feladatok végrehajtásában vettek részt, amit ismét nagyon élveztek. A projekt célja az, hogy megszerettesse a gyerekekkel a mozgást, felhívja a figyelmüket az egészséges életmódra, ugyanakkor szerepet kap benne a gyerekek fizikai és szellemi állapotának fejlesztése is.