Most már kész tény, hogy a koronavírus felborította az életünket. Bár az is tény, hogy a vírus nem annyira veszélyes, mint a vele járó, folyton erősödő, szerteágazó és ránk szabaduló hisztéria. „Vigyázzunk egymásra!” — hangzik a felhívás úton-útfélen. Olyan tanács ez, ami nem csak most, hanem bármikor érvényes kellene legyen. Mert mi kellene természetesebb legyen annál, hogy óvjuk, védjük egymást? Igen, de azt, ami természetes, legtöbbször figyelmen kívül hagyjuk, akkor kezdünk el odafigyelni egymásra, amikor már valami olyan dolog történik, amit korábban — egy kis odafigyeléssel — megelőzhettünk volna. „Vigyázzunk az idősebbekre!” — mert ők azok, akik a legyengült immunrendszerük miatt a legkönnyebben megfertőződhetnek, és akikre a legveszélyesebb ez a vírus. Az immunrendszer állapota persze nem csak kor függvénye, sőt, nagyon sok fiatal immunrendszere annyira gyenge, hogy a minimális kihívásoknak sem tud ellenállni, ugyanakkor vannak idősek, akiket megpróbált már az idő, de ma is meglepő ellenálló képességgel rendelkeznek. „Maradjunk otthon!” — szól a következő felhívás. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a fiatalokat nem nehéz otthon tartani. Beülnek a szobájukba, kezükbe veszik a telefont, és elvannak. Úgy tűnik, mintha hallgatnának a jó szóra, és betartanák a szabályokat. Miért ne lenne így? Az idősebbek nem tudnak otthon ülni. Az évek során kialakultak kisebb-nagyobb baráti körök, amelyek a tömbházak előtti padokon vagy a parkokban össze-összejönnek, és megbeszélik az időszerű dolgokat meg a régi szép időket. Az idősebbekkel nem egyszerű megértetni, hogy most az lenne jó, ha otthon ülnének. Az is igaz, hogy az idősek nem szívesen zárkóznak be a magányba — sokszor még a család keretei közé se —, mert nekik minden meg nem élt pillanat egy fekete folt az életükből. „Legyünk toleránsak! Legyünk emberségesek!” — hangzik el a felhívás, amikor tömegesen jönnek haza az idegenbe szakadt hazánkfiai. Toleránsaknak és emberségeseknek kell lennünk velük, félre kell tennünk azt, hogy ők lenéztek minket, akik itt maradtuk, mert rájuk ott jobb élet várt, most pedig megint ők akarnak kiváltságosak lenni, igényt tartanak a romániai egészségügyi ellátásra — bár évek óta nem járultak hozzá az egészségügyi ellátórendszer fenntartásához —, miközben azok, akik jövedelmük jelentős részét éveken át becsületesen befizették, lehet, hogy az alapellátásban sem részesülnek, ha a helyzet rosszabbra fordul, mert a tízezresével hazaérkezők közül sokan a házi elkülönítésre vonatkozó előírásokra is fittyet hánynak…

Ezért most talán már fokozottabban is érvényes a felhívás, hogy vigyázzunk egymásra, vigyázzunk az idősebbekre, legyünk toleránsak, legyünk emberségesek. Tanuljunk meg bízni és hinni!

Elek György