Nagykároly

Óvatosan közlekedtek Nagykárolyban

2017.01.12 - 19:30

Nem lehet azt mondani, hogy a nagykárolyiakat felkészületlenül érte a tél, hiszen már hetekkel korábban lerendelték az utak sózásához szükséges sómennyiséget, illetve beszerezték azokat a gépeket, melyek a város útjairól tolták le a havat. Ennek ellenére a főbb útszakaszokon kívül igencsak csúszósan lehetett közlekedni a városban.

A hajnalra lehullott, nem túl jelentős mennyiségű hó igencsak „makacsnak” bizonyult, s a város közútjain még a kora délelőtti órákban is csak nehezen lehetett haladni.

A helyi közterület-fenntartó igazgatóság illetékeseinek tájékoztatása szerint két olyan gép is tisztította az utakat, melyeket hóekével szereltek fel. Emellett az utakat sózó gépeket is munkába állították, s hat csoport munkás dolgozott azon, hogy lapáttal tegye tisztává és hómentessé a járdákat, illetve a kerékpárutakat. (Hiszen dacára a nehézkes közlekedési körülményeknek több nagykárolyi szükségét érezte annak, hogy kerékpárral merészkedjen ki a közutakra.)

Az illetékes igazgatóság munkatársai ugyanakkor felhívást intéztek a helyi gépjárművezetőkhöz. Ebben arról írnak, hogy a sofőrök igyekezzenek járműveiket úgy leparkolni, hogy azok minél közelebb legyenek az utak szegélyéhez, hogy a hókotró munkáját könnyebbé tegyék. Ugyanakkor arra is felkérték a helyieket — magánszemélyeket, cégek képviselőit, illetve a közintézmények dolgozóit —, hogy maguk is ragadjanak lapátot és takarítsák le a járdát ingatlanuk előtt. A közterület-fenntartó igazgatóság munkatársai ugyanakkor egy telefonszámot is közzétettek, melyet sürgős esetekben hívhatnak az érintettek: 0787.700.701.