Heinrich Mihály, Mezőfény jelenlegi elöljárója a legtöbb mostani polgármesterrel ellentétben nem indul újra az idei választásokon. A veterán polgármesterrel az elmúlt tizenkét évről, megvalósításokról, a pragmatikus községvezetésről beszélgettünk.

— Miért döntött úgy a polgármester úr, hogy nem indul újra az idei választásokon?

— 2000-ben, mikor elvállaltam a polgármesterséget, úgy volt (mivel közeledtem már a nyugdíjkorhatár felé), hogy egyetlen mandátumot viszek végig. Ebből a végén három mandátum lett. A harmadik alatt úgy döntöttem, hogy többet nem indulok. Ezt azzal magyaráztam elsősorban, hogy augusztusban leszek 68 éves. Közben úgy alakult a dolog, hogy a németországi befektető fejleszteni akarja a termelési területet, és mikor áprilisban itt járt, megkért, hogy próbáljak még négy évet elvállalni. Jól tudta, hogy mennyit tud egy polgármester egy befektetőnek segíteni ebben a bürokratikus országban. A csatornázás kiépítése szintén folyamatban van, emiatt a megyei elnök is kért, hogy jó lenne, ha maradnék még, ha nem is egy mandátumot, de egy felet. Úgy is volt, hogy maradok, de a végén, bizonyos külső, személyes tényezők miatt mégis úgy döntöttem, hogy nem vállalom.

— Hogyan lehetne ennek a tizenkét évnek a munkáját röviden összefoglalni?

— Hogy mit csináltam a tizenkét év alatt (együtt a tanáccsal), azt láthatja bárki, aki végigjár a településen. Merem állítani, hogy Szatmár megyében nem sok polgármester tud felmutatni olyan dolgokat, amit itt, Mezőfényen sikerült véghez vinnünk. Véleményem szerint egy településen úgy van haladás, ha a polgármester együtt tud működni a tanáccsal, és ha a vezető meg tudja teremteni azokat a feltételeket, hogy pénz is legyen. A pénzt pedig a befektetők idetelepítése hozza, hiszen ők itt adóznak: épületadót, járműadót és a dolgozók fizetési adójának 47 százalékát a helyi kasszába (a Polipolnál jelenleg ez hétszáz munkást jelent). Ez jelen pillanatban Fény település bevételének körülbelül 80 százalékát teszi ki. Az is fontos, hogy sikerült egy francia céget idehozni, amelyik áfonyát termeszt, ennek inkább az a jelentősége, hogy a nyári szezonban a diákoknak tud rövidebb-hosszabb ideig munkát adni. A polgármester sikere tehát abban áll, hogy együtt tud-e működni a tanáccsal. Fényen a helyi tanács összetétele mind a három mandátum alatt úgy volt, hogy az RMDSZ frakció többségben volt, én pedig a Német Fórumot képviseltem. De ez sohasem okozott problémát, a tizenkét év alatt több száz határozattervezetet nyújtottam be, és a tanács ezeket elfogadta. Kitűnően tudtam együttműködni velük.

— Mit tekint legnagyobb sikerének?

— Azt, hogy ide települt a Polipol. Ha valaki azt gondolja, hogy egyszerű egy faluba elhozni egy céget, az nagyon téved. Azzal foglalkozni kell, éjjeleket rászánni, „udvarolni” kell a befektetőnek. És még egy nagyon fontos dolog, főleg ha német cégről van szó: ha próbálsz csúsztatni vagy mellébeszélni, az illető nem mond semmit, hanem bezárja a táskáját és elmegy. De fontos az is, hogy, bár a Német Demokrata Fórum nem volt „hatalmon”, a letett projektek nagyjából felét sikerült kivitelezni: iskola, óvoda, a víz- és csatornahálózat bővítése. Volt persze, ami nem sikerült, így a park, de azt megcsináltuk saját forrásból, de például a futballpálya felújítása sem sikerült. Sajnos ezek a projektek is eléggé „át vannak politizálva”. De a pénzt tudni kell amúgy elkölteni. Egy polgármesternek tudni kell, hogy mit csinál négy év múlva. Ha ezt nem tudja, akkor csak „tűzoltást” tud végezni. Ez így nem működik. Szisztematikusan, tervszerűen kell működni.

— Mi az, amit nem sikerült véghezvinni?

— A mandátumom kezdetén például bevezettük a szemétgyűjtést, azóta is megy, tizenkét településsel együtt pályázatot is nyertünk. Sajnos így is vannak egyesek, akik össze-vissza, erdőszélre szórják a szemetet. Ezt sehogy sem tudtam megakadályozni, hogy néhányan ezt csinálják. A másik dolog, amit nem tudtam megoldani: a kóbor kutyák helyzete. Fizettünk egy szatmári cégnek, hogy szedjék össze, vigyék el őket. Az új törvény szerint már nem lehet. Településen belül kellene kutya menhelyet építeni, személyzetet tartani, ennivalót előteremteni — hát ez sok. Tehetetlenek vagyunk, a törvényhozók sem segítenek. Én már azt találtam mondani, hogy Romániában lassan több becsülete van egy kutyának, mint egy embernek. A harmadik, amit nem sikerült megoldani: a fiatalság szórakozási lehetősége. Amikor átvettem a polgármesterséget, több éven keresztül működött a diszkó a „kiskultúrban”. A baj ott kezdődött, hogy amit maguk után hagytak, az mindenre vallott, csak nem a sváb fiatalokra. Végül is kiderült, hogy a diszkóban szórakozó fiataloknak a fele sem fényi. A tanácsban is állandóan beszéltük, hogy mit lehetne csinálni. Majd mikor oda fajult a helyzet, hogy a diszkó után a parkolóban injekciós tűket találtunk, akkor azt mondtuk, hogy véget vetünk ennek. Persze ezt sokan sérelmezték, szülők is. Kitaláltam egy másik verziót: szervezzenek születésnapot-névnapot a kultúrházban, magánrendezvényként. Az utóbbi időben díjmentesen kapták a termet, működött is úgy-ahogy, de persze nem rendszeresen. Nem tudom, mi erre a végső megoldás, de az utánam következő polgármesternek ezt meg kell oldani.

— Mi az a pozitív tulajdonság, ami jellemző Önre, és ami a „titka” lehet a sikeres munkának?

— Tizenkét év alatt ebben a hivatalban csak a takarítónő előzött meg, és utolsóként mentem el. Emellett nekem mindig az volt az elvem, hogy ha ide bejön valaki, az azonnal legyen kiszolgálva. Nem titok, hogy vannak nem hivatalos katolikus ünnepek. Mi ilyenkor a jegyzővel mindig itt maradtunk, és a lányokat elengedtem. De olyan nem volt, hogy ne legyen itt valaki. Ha egy polgármester nincs jelen állandóan, és nem követi állandóan, hogy mi történik, akkor azt lassan „leírják”. „Szigorú” vagyok, és odafigyelek az alkalmazottakra. De ha van egy néni, akinek van 350 lej nyugdíja, és emellett tisztességesen kifizeti az adóját, akkor az itt dolgozóknak kötelessége, hogy őt tisztességesen ki is szolgálják. Ez itt működik is.

— Hogyan tovább?

— Hát ugye nyugdíjas vagyok. Júniusban lesz ötven éve, hogy dolgozom, ötven ledolgozott év. A polgármesterséggel párhuzamosan csináltam az idősek otthonát is, annak az alapítványnak én vagyok az elnöke, azt folytatom tovább. Azt mondta valaki nekem, hogy kíváncsi lesz, hogy egy olyan aktív ember mint én, mit fog csinálni, ha nyugdíjba megy. És erre bizony sokan „rámennek”, belebetegszenek. Én bízom benne, hogy megoldom. Van elfoglaltság otthon is, család, unokák, van szőlő, van kert, találok elfoglaltságot, az Isten adjon még nekem egészséget erre.

— A politizálást nem folytatja?

— De, a tanácsosi listán rajta vagyok, remélem be is jutok, és gondolom, hogy a tapasztalatom a tanácsban is hasznos lesz és a falut fogja szolgálni.

— Üzenne még valamit a polgármester úr?

— A fényi embereknek mondanék még valamit. Az eltelt húsz évben nem nagyon jött el a lakosság szavazni, mivel általában csak egy polgármesterjelölt volt. Most megadatott a választás szabadsága, van két jelölt. Arra kérem a fényieket, hogy minél többen jöjjenek el szavazni, és szavazzanak a szívük szerint. Egy polgármester is úgy van, hogy ha a háta mögött sok szavazat van, akkor valahogy biztonságosabban ül abban a székben. És befejezésül: ha valakit tudatosan vagy akaratomon kívül megsértettem — elnézést kérek.

Fischer Botond